Lengyel Károly: A kupolókemencés vasolvasztás története Magyarországon (Öntödei múzeumi füzetek 11., 2003)

Vasmúvesség Magyarországon a honfoglalástól a 15. század végéig Annak ellenére, hogy csak ritka és szerencsés esetben maradnak fenn több száz vagy ezer éves vastárgyak, régészeti leletekből tudjuk, hogy a honfoglaló magyarság már ismerte a vasat, sőt hadakozó életmódja miatt rengeteg vastárgyra (kengyel, kard, edények stb.) volt szüksége [2]. Kovácsmestereiket „vasverőknek" hívták, nyilván azért, mert kovácsolással állították elő termékeiket. Rúdvasat dolgoztak fel, de hogy azt honnan szerezték, mielőtt a Kárpát-medencébe bevonultak volna, nem tudjuk. Sok lelet és egyéb adat (peres és adományozó okirat, kiváltságlevél) utal arra, hogy már a honfoglalás korában volt vasgyártás hazánk területén. Az ezt követő évszázadokban, az Árpád-házi királyok alatt a vasmúvesség elterjedését az is segítette, hogy a vasérclelő helyekre cseh, flandriai és stíriai vasmunkásokat telepítettek. Először a Felvidéken, majd a Keleti-Kárpátok vidékén kaptak a bányavárosok és a vas feldolgozásával foglalkozókat befogadó települések kiváltságokat. A feltárt régészeti lelőhelyeken talált leletek azt mutatják, hogy kezdetleges, de mindenesetre eredményes kohósítási eljárással, ún. bucakemencékben állították elő a vasat kezdetben. Egy ilyen bucakemence rajza az 2. ábrán látható [3]. Az érclelőhelyek közelében kődarabokból felépített vagy földbe vájt kemencét tűzálló agyaggal tapasztották ki, és alul fújtatónyílással látták el. Ezt követően faszénnel töltötték fel, begyújtották, majd fújtatóval élesztették a tüzet. A bőrből készült fújtatókat kézzel vagy lábbal hajtották. Miután a faszén izzásba jött és égni kezdett, felülről pótolták, de már vasércdarabokkal együtt adagolták. Feltételezhető, hogy még forró, előpörkölt ércdarabokat adagoltak, ugyanis a bucakemencék környezetében megtalálták az ércpörkölő tűzhelyek helyét. A kemencében elérhető hőmérséklet azonban ennek ellenére olyan kicsi volt, hogy a vas az ércből kinyerhető volt ugyan, de csak részben olvadt meg, s a 8-10 órás folyamat végén a kemence fenekén tésztaszerű, képlékeny állapotú bucavas alakjában maradt vissza. A bucavasgyártás alapja tulajdonképpen a vasérc nagy részét alkotó vas-oxid direkt redukciója. Nagyon leegyszerűsítve az történik, hogy a kohósítás során a kemencében a faszén szén-monoxiddá és széndioxiddá ég el, miközben felmelegíti és izzásba hozza a betétanyagot alkotó ércet. A 900-1000 °C körüli hőmérsékleten a szén-monoxid elvonja a vas-oxidból az oxigént, redukálja azt, miközben szén-dioxid és szín-