Lengyel Károly: A kupolókemencés vasolvasztás története Magyarországon (Öntödei múzeumi füzetek 11., 2003)

i'tíus zal a további előnnyel járt együtt, hogy fejlődés indult meg a műszerezés és az adagolás korszerűsítése terén is. Ezt a fejlődést nem szabad lebecsülni, mivel ez a hazai kupolókemencéink egyik legelhanyagoltabb problémáját oldotta meg. A kupolók műszeres ellenőrzése a járat optimális beállítása érdekében elengedhetetlenül szükséges. A Kohó- és Gépipari Minisztérium Tüzeléstechnikai Kutató Intézetének (TÜKI) szakemberei is foglakoztak a kupolókemencék hazai fejlesztésével [25]. 1962 augusztusában építették át a Lenin Kohászati Művek (LKM) vasöntödéjének két hideg szeles, két fúvókasoros, 1000 mm átmérőjű, savanyú bélésű kemencéjét. Először a két sorban elhelyezett fúvókákat cserélték ki négy darab, egy sorban elhelyezett, 0163 mm-es fúvókára, valamint a szélszekrény helyett szigetelt körvezetéket építettek. Az első olvasztási kísérletek során, ahogy az a 13. ábrán is látható, a fúvósík fölött 2020 mm-re alakították ki a füstgázok elvezetésére szolgáló nyílást. Az elszívott és az elégető kamrában generátorgáz táplálta őrlánggal begyújtott gázból keletkező füstgáz egy lángosztó boltozaton keresztülhaladva érte el a rekuperátor alsó elemeit, és haladt felfelé. A fúvólevegőt a felső egységbe vezették be, és az kereszt-ellenáramban haladva az alsó egységből lépett ki mintegy 700-760 °C hőmérsékleten. A hőcserélő rendszer minden eleme rövidesen olyan nagy hőmérsékletet ért el, amely különleges anyagok felhasználását igényelte volna. Ez egyrészt költséges lett volna, másrészt a kupolókemence üzeme sem indokolta, ezért ezt a megoldást elvetették. 13 ábra xKI-rendszerű forró szeles kupolókemence A következőkben alsó gázelszívással, három rekuperátoregységgel Attagrto cjté Rtkttptrvtor tótnbck