Pénzes István: Mechwart András 1834-1907 (Öntödei múzeumi füzetek 8., 2001)

Mechwart András

A legényremek, a Chubb-zár valóban jól sikerülhetett, mert Schwein­furt város elöljárósága Mechwartot némi ösztöndíjjal az augsburgi poli­technikumba küldte. Küzdelmes diákévei után, ebben az iskolában sze­rezte meg mérnöki oklevelét 1855-ben. A fiatal mérnök tanulmányainak befejezése után a Nürnbergben le­vő Cramer & Klett Maschínenfabrik-ban vállalt munkát. Ez a gyár akkori­ban hidakat, vasúti kocsikat és malomberendezéseket gyártott. Mechwart négy éven át, 1859-ig dolgozott Nürnbergben. Ekkor igen előnyös fizetési ajánlattal Przemyslbe, a Károly Lajos Vasúttársasághoz hívták segédfelügyelői állásba. A hívást elfogadta. Útban új munkahelye felé 1859. november 28-án érkezett Budára, hogy Eichleiter Antal, augs­burgi származású barátját meglátogassa. Eichleiter ekkor már a Ganz üzemében dolgozott. A két ifjú nyilvánvalóan vágyott a közös munka­helyre, mert Eichleiter bemutatta barátját Ganznak, aki kérte: mondjon le galíciai útjáról és vállalja el nála a felügyelői állást. A gyors elhatáro­zást tett követte és így lett Mechwart András a Ganz gyár mérnöke (9. ábra). Milyen gyár fogadta Mechwartot? Korszerűségben bizonyára nem érte el azt a szintet, amit Nürnberg­ben elhagyott. Azonban pezsgő, magával ragadó munkaütemben aligha lehetett hiány. 1857-ben 106 munkás dolgozott a gyárban. A kifizetett munkabérek után ítélve, 1859-re a munkáslétszám egyharmadával, te­hát kb. 140 főre növekedett [10]. Ebben az évben is - az előzőekhez ha­sonlóan - vasúti kerekeket, kéregöntésű malomhengereket és különféle géprészeket gyártottak. A megmunkáló gépek sorában viszont már ott voltak a legfontosabbak: esztergapadok, fúró-, gyalu- és horonyvágó gé­pek, kerékfelsajtoló, továbbá szalagfűrész. A szerszámgépeket egy 15 ló­erős gőzgép hajtotta. Ettől az időtől kezdve Mechwart sorsa eggyé forrt a Ganz-gyár munkájával. A szabadságharc után Ganz 60 munkással dolgozó kis üze­me közel hat évig nem fejlődött. 1857-ben azonban a vasúti kerekek egy­re növekvő gyártása megváltoztatta az addigi állapotot. A termelés egy­re növekedett és így nyilvánvalóan a munkáskezeknek is szaporodniuk kellett. Ganz hosszú évekig egyedül végezte a kis üzem munkájának és üzleti tevékenységének irányítását. Az utóbbi munka szaporodásával az üzemvezetést nagyrészben öccsére, az ugyancsak öntőmesterséget ta­nult Konrádra bízta. Amikor Mechwart a kis gyárba belépett, ő már az öntödétől különvált gépműhelyben kezdhette a munkát. A gyár egyre növekszik. Ganz a meglevők mellett új telkeket vásá­rol, új öntödét építenek és nagy kazánházat létesítenek. 1866-ban a gyár

Next

/
Oldalképek
Tartalom