Lengyelné Kiss Katalin: Adalékok a soproni harangöntés történetéhez (Öntödei múzeumi füzetek 7., 2001)

A harangöntés technológiájáról A kecses alakú, szép hangú harang öntéséhez nagyon kell érteni, hiszen igen kényes jószágról van szó. A harang nemcsak egyszerű használati tárgy, hanem műalkotás, ahogyan azt Magyarország egyetlen, ma is működő harangöntő családjának feje, Gombos Lajos mondja: „A harang öntése leginkább a szobor készítéséhez hasonlít, csakhogy a harangnak a szobrokkal ellentétben meg is kell szólalnia, mégpedig pontosan a megkívánt, megrendelt zenei hangon, a templomtoronyban mellette függő társaival összhangban." A díszítésekkel ékesített harang tehát nemcsak esztétikailag szép öntvény, hanem hangszer is. A harangöntés mindig „misztikus" tevékenységnek számított. A harangkészítők féltették mesterségbeli fogásaikat, amelyek többségét nemzedékek során tapasztalati úton kísérleteztek ki, és titkolták őket a kívülállók előtt. A harangtervezés, a formázás és az öntés hosszú, nagy türelmet és tapasztalatot igénylő folyamat és csak a fárasztó munka legvégén derül ki, hogy valóban eredményes volt-e: felcsendül-e a kívánt hang az új harang megkondításakor. A harangok ősei kolomp, méhkaptár illetve cukorsüveg alakúak voltak, a mai forma fokozatosan alakult ki a XV. század végére. A harang anyaga legtöbbször 75-80% rezet és 20-25% ónt tartalmazó, ún. harangbronz. Évszázadok óta makacsul élő babona, hogy ezüst ötvözésével csengőbbé lehet tenni a harang hangját, ennek azonban semmi technológiai alapja nincs. Alaphang 2 Alaphang alsó oktávja Haranghangok székhelye Terc 4 f

első oktáv 12 Kvint * 1 l Alsó átmérő htorangborda 2. ábra. A harang szerkezete