Pereházy Károly: A kovácsoltvas művességről... (Öntödei múzeumi füzetek 6., 2000)

értékeit is tükrözik. Ebben az időben már felnőtté érett új vasműves nemzedék megértette, hogy az eklektizáló formanyelv mosolyt kelt az űrhajók és a műholdak világában. Napjainkban ugyan még kevés a közelmúltra való rálátás, egyértelmű azonban, hogy elődeiktől eltérően, nem a barokkban látják a művészi kovácsolás abszolút stílusát. Kovácsaink a régi korok formáival szakítva az új irány szolgálatába szegődnek, műveik vonalrajzai metszően tiszta, logikus világossággal érvényesülnek. Ám alkotóelemeiket csak megközelítőleg lehet morfológiai határok közé szorítani, ugyanis a görbék, ellengörbék, a spirál, az egyenes és az ezekből alkotott szögek sora, a félgömb, a gömbszelet, a kör, az ovális, az ívek, a hajlatok, a domború és a konkáv alakzatok egyaránt megjelennek, és ezek minden különbözőségük ellenére azonos princípiumon nyugszanak. E művesség új tendenciáit jól jelzik Lehoczky János vaskapui és cégérei. A Hilton szálló kerítése csupán egy, ám lényeges formaképző elemmé váló motívumot ismétel, amely különböző látószögből a formák változó variációival lep meg. A Dunaújvárosi Vasmű sűrű szövedékű, biztonságot sugárzó kapuja, a győri püspöki kincstár folyosóját lezáró ajtaja, a Pécsi Külkereske-