Pereházy Károly: A kovácsoltvas művességről... (Öntödei múzeumi füzetek 6., 2000)

tatai Nepomuki Szent János-hídon a szent plasztikáját védő rácsozat. Ismeretlen mestere a három mezős szerkezet bőségszaruból kibomló növényi mintáinak buján kivirágzó ornamenseit az általános gyakorlattól eltérően nem a pálcák sorára applikálta, hanem - a német reneszánsz rácsok módszerét követve - az egymáshoz kapcsolódó leveles indák vonalfolytonosságával komponálta. Ezzel nemcsak a rács kellő merevségét, de kivételes szépségű rajzosságát is megteremtette. A rokokó vasművességében elevenen élnek tovább a perspektivikus rácsok, melyek a szertelen, de festőinek ható ornamentika révén még díszesebbé válnak. A számos külföldi alkotás formavilágát követve hazánkban e műfaj társtalan emléke a sümegi ferences templom főhomlokzatán kialakított mellékoltárok szabad térre néző perspektivikus rácsai. A klasszicizáló késő barokk vasművesség A 18. század utolsó negyedére a rokokó buján csapongó indái egyenes vonalakká merevednek, a barokk volutát az ókorból átvett szögletessé alakított ún. meanderdísz váltja fel, a prioritást a párhuzamos rúdszerkezet kapja, és ezt a szigorú rendet lazítja fel némileg a növényi orna-