Pereházy Károly: A kovácsoltvas művességről... (Öntödei múzeumi füzetek 6., 2000)

A magyar emlékanyag jelentős részére a lomb és szalagdísz a jellemző. A mesterség alapos ismeretéről tanúskodó barokk rácsaink a 18. század derekáról valók. Ezek közül talán a legjelesebb a szövevényes növényi ornamentika fonadékát hordozó, a pécsi Káptalani Levéltár alatti püspöki-kanonoki sírbolt nemes veretű ajtaja (1747), de a pécsi egykori pálos kolostor 1760 körüli kapujának Remete Szent Pál életével kapcsolatos oromzatának kompozíciója is felkelti a figyelmet. A budai Szent Anna-templom Szent Sír-kápolnájában a bőségszaruból kibomló rozettás indákkal, koszorús Mária- monogrammal díszített zárórács a pestbudai barokk vasművesség egyik legszebb fennmaradt alkotása, Pügl Ignác műve 1752-ből. Nagy valószínűséggel az ő neve merül fel a budavári Táncsics Mihály u. 7. erkélyrácsa alkotójaként is. A csipkefinomságú korlát eltér ugyan a széles körben meghonosodott lomb és szalagdíszes típustól, de a volutákba hajló ívek harmonikusan kapcsolódnak egymáshoz és a szimmetrikusan elrendezett ornamensekből mindamellett játékosság árad. Buda 1541. évi török megszállása után Pozsony a magyar királyok koronázó városa és 1848-ig számos magyar országgyűlés színhelye. Ennek eredményeként az építkezés erőteljes fejlődésnek indul, ami a vasművességre is kedvezően hat. Az itt lévő, művészi szempontból is figyelemre méltó rácsok közül is kiemelkedik a püspöki palota némileg már a klasszicizáló ízlésről is tanúskodó kétszárnyú kapuja. De az ország más városaiban, így Székesfehérváron, Egerben, Győrben, Tatán, Sopronban, Veszprémben, Szentendrén és még számos helyen Felső-Magyarországon és Erdélyben fellelhető barokk emlékek egyértelműen bizonyírják vasműves kultúránk e korszakbeli magas színvonalát. A rokokó vasművesség A 18. század második felében a szimmetria megbomlik, a lomb és szalagdísz helyébe a rocaille (kagyló) kerül, a testes levelek enyhén kicsavarva harmadik dimenzióba lendülnek, az ellentétesen érintkező kagylók felborítják a barokkban megismert egységes rendet és az aszimmetria kapja az elsőbbséget. Egyetlen korban sem bántak olyan bőkezűen az ornamentikával, mint tették azt a rokokó művészeti korszakában. Mielőtt a művek ismertetésére rátérnénk, vizsgáljuk meg a francia és a német kovácsoltvas-művesség formálási módját, mert a magyar emlékanyagban mindkét irányzat nyomon követhető. A francia rokokó rácsok applikatív jellegűek, a rudak ritmikus sora dominál, és erre rögzí-