Pereházy Károly: A kovácsoltvas művességről... (Öntödei múzeumi füzetek 6., 2000)

Köszöntő Az Öntödei Múzeum nagy örömmel és tisztelettel köszönti a kovácsolás mesteri ágát művelő mestereket, iparművészeket! A fémfeldolgozás két ágának, az öntészetnek és a kovácsolásnak a kezdete a múlt homályába vész. Sok-sok évszázad tapasztalata kellett ahhoz, hogy az ércekből fémet kohósítsunk, tulajdonságait ötvözéssel javítsuk, megmunkálási módjait kifejlesszük, munkánk megkönnyítésére szolgáló eszközöket, szerszámokat, gépeket gyárthassunk, s környezetünket díszítő tárgyakat készítsünk belőle. Mi a különbség az öntöttvas és a kovácsoltvas között? A válasz az anyagminőség különbözőségében rejlik. Az ipari vas a kohósítás során belekerült, ill. hozzáadott karbon (szén) és más elemek (szilícium, kén, foszfor, mangán, króm, nikkel stb.), valamint a vas sokalkotós ötvözete. 1,7-2,0% széntartalomig acélokról beszélünk, ennél nagyobb C-tartalom esetén nyersvasról van szó. Az acélok jól alakíthatók, kovácsolhatok, hengerelhetők. A legfeljebb 0,3% szenet tartalmazó lágyacélok többször felhevítve és lehűlve sem keményednek meg, míg az ennél nagyobb széntartalmú acélok edzhetők, keményíthetők. A nyersvasak csak öntéssel hozhatók a kívánt alakra, ezek az öntöttvas tárgyak. A kovácsoltvasművesség alapanyaga tehát a lágyacél, a vasöntészeté pedig az öntöttvas. Mindkét anyag esetében a vele dolgozó szakembernek alaposan ismernie kell a technológiai fogásokat, s ahhoz, hogy művészi alkotást hozzon létre, tehetséggel, ízléssel, igényességgel kell terveit megvalósítania. E kis írás Pereházy Károly munkája. Több évtizede kutatja az európai és a magyar kovácsoltvas-művességet, látja el tanácsokkal a művészeket, értkeli és segíti munkájukat. E helyen is kívánunk neki sok erőt nemes feladata végzéséhez. A kovácsmíves mesterség művelőinek pedig bányász-kohász szokás szerint kívánunk Jó szerencsét! yelné Kiss Katalin múzeumigazgató