Pereházy Károly: A kovácsoltvas művességről... (Öntödei múzeumi füzetek 6., 2000)

7. kép. Augsburg, a Fugger-síremlék rácsa, 1588 mentikába helyezett bibliai jelenettel koronázott, remek plaszticitású aranyozott szentélyrács, a spanyol kovácsművészet nagymestere, a laikus testvér, Francisco de Salamanca és a neves cuenzai mester Sancho Munoz közös műve Ezen kívül még számtalan templomi rács bizonyítja, hogy a spanyolok ez időben a kovácsoltvas-művesség magas színvonalán állottak. Az itáliai reneszánsz rácsok a négykaréjos mérművekből szerveződnek. Motívumuk gyakran még az egymás fölé helyezett C- és S-formával alakuló, szövetszerű szerkezet, mely északon az Alpok vidékéig terjed. A felső- és közép-itáliai rács tipikus formáját a velencei Scuola di S. Giorgo Degli Schiavoni mutatja és a velencei rácsok csoportjának jeles műve még a bolognai Palazzo Bevilacqua erkélyrácsa. Az Appennin-félszigeten munkálkodó vasművesek által tipikussá fejlesztett legyezőszerű felülvilágító rácsok és az olykor mérműves dísszel ékített alkotások az észak-itáliai vasművesség egyik jellemzőjét, a gótikus ornamentika hosszan tartó jelenlétét igazolják. E műfaj jeles példái különösen a 16. századi luccai épületeken fordulnak elő.