Merczi Miklós: Sárga villamos. A városi közlekedés története (Budapest, 1990)

A budavári gőzsikló. Akik siklóval utaztak a Várba, azok előtt szebbnél szebb kilátás nyílt Pestre. Ahogyan a kocsival egyre magasabbra emelkedtek, úgy tárult eléjük a táj teljes szépsége. Ha ma utazol ezzel a járművel, amelyet egyébként már villanymotor hajt meg, hasonlóan szép látványban lesz részed. Büszkék lehetünk arra, hogy Magyarország a közlekedési újdonságok bevezetésében mindig Európa élvonalához tartozott. Fogassal a hegyekbe A budai hegyek mindig gyönyörű kilátást nyújtottak az odalátogató turistáknak. Hogy azonban ezt láthassák és élvezhessék sok-sok kilométert kellett gyalogolniuk. Az első villák felépítése után szükség volt valamilyen járműre, amely gyorsan viszi fel az embereket a hegyre. Megépítették hát a Svábhegyi Fogaskerekű Vasutat. 1874. június 24-e az a nevezetes dátum, amikor - Európában harmadikként - Budapesten elindult az első, gőzmozdonnyal üzemelő szerelvény. A gőzmozdonyt a szerelvény végéhez kapcsolták. A mozdony fölfelé tolta, lefelé pedig fékezte a vonatot. Mivel kezdetben csak nyáron közlekedett a fogas, a zöld színűre festett személykocsikon ablak helyett ponyvákat alkalmaztak az eső, vagy a tűző nap ellen. Az ülések két irányba - a völgyre, illetve a hegy felé - néztek. Később a jobb kilátás érdekében a hegyre néző üléseket is megfordították. Minden kocsi hegyfelőli végének a tetején nyílt fékező ülést helyeztek el. Itt foglalt helyet a féket kezelő ember, akit a mozdonyvezető egy zsinór megrántásával utasított a fékezés megkezdésére. A kocsik hosszú-hosszú évekig járták útjukat, miközben sokszor átépítették őket. Utólag elmondhatjuk, hogy a gyártók kitűnő munkát végeztek, hiszen a fogaskerekű vasút első személykocsijai egy híján 100 évig közlekedtek.