Merczi Miklós: Sárga villamos. A városi közlekedés története (Budapest, 1990)

A trolibusz Pályához kötött közlekedési eszköz az eddig megismerteken kívül a trolibusz is. Gondol­tátok-e, hogy ez a jármű majdnem egyidős a villamossal? Megalkotásuk után nem tudtak azonnal forgalomba állni. Sok műszaki problémát kellett megoldani, míg rendszeresen szállíthattak utasokat. A trolibuszt felsővezetéken át táplált villanymotor hajtja. Éppen ezért óriási előnye az autóbusszal szemben, hogy viszonylag zajtalan és környezetkímélő jármű, hiszen nem bocsát ki környezetet szennyező kipufogó gázokat. Budapesten először 1933-ban közlekedett a „troli". Az óbudai első vonal tulajdonképpen végig csak kísérlet maradt. Az óbudai trolibusz. A trolibusszal eljutottunk napjainkhoz. A jelen és a jövő közlekedési eszközei Bizonyára ti is elgondolkoztatok már azon, hogy milyen lesz a tömegközlekedés a jövőben. Foglalkoztatta ez nagyszüleinket is, és elképesztő ötleteik támadtak. Például azt képzelték, hogy függővasútpn és léghajókon fogunk közlekedni. És az álmodozások nagy részéből mára valóság lett. A lóvasúttól eljutottunk a mai sárga villamosokig. A körúton már jó ideje közlekednek a több, mint 200 személyes, modern csuklós villamosok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom