Valkár István: Fel a vitorlát! A hajózás története (Budapest, 1994)

A tűz és a víz házassága A legtökéletesebb vitorlás hajók sem tudták magukat függetleníteni az időjárás viszontagságaitól: az ellenszéltől, a szélcsendtől, vagy éppen a viharoktól. A vitorlás korántsem volt olyan pontos és megbízható, mint amilyent a modern kor, a robbanásszerűen fejlődő kapitalizmus megkövetelt. Amikor a XVIII. században a szélmalmok nyikorgásába és a lovak nyerítésébe beront a gőzgépek dohogása és sistergése, új távlatok nyíltak meg a hajózás előtt. Megjelent az emberi izomerőtől, a széltől független, menetrendszerű vízi közlekedés ígérete. A korai dugattyús gőzgépekkel először furcsa evezős szerkezeteket próbáltak meghajtani, de nem sok sikerrel. A gőzhajózás kezdetét a lapátkerék megjelenése jelezte. Az első használható lapátkerekes gőzhajók - mint Robert Fulton „Clermont"-ja (ejtsd: klermont) Amerikában 1807-ben, Bernhard Antal „Caroliná"-ja (ejtsd: karolina) a Dunán 1817-ben, törékeny kis gépek voltak. A gőzös sokáig „rút kis kacsának" számított a hajók között. A „Carolina", az első magyar gőzhajó. A dohogó, füstöt és kormot okádó szerkezet nem volt népszerű a tengerészek körében. A fejlődésük csúcsán álló, gyorsan sikló vitorlás hajók farán vigyorgó hajósinasok lóbálták gúnyosan a vontatókötelet a ziháló gőzösök felé. A XIX. század végéig a gőzgépeket a hajókon csak kisegítő erőforrásnak tekintették a bevált és megszokott vitorlák mellett. Ilyen vitorlás gőzös volt a „Savannah" (ejtsd: szevena) is, amely 1819-ben a gőzgéppel felszerelt hajók között elsőként szelte át az Atlanti-óceánt. A hajósok okkal voltak ellene a korai gőzgépeknek, hiszen a nagyméretű és súlyos gőzgép éppen a hajó középrészét foglalta el, ahol az áruk számára a legjobb raktárakat lehetett volna kialakítani. A lapátkerék szintén nagy volt, zavarta a rakodást, és a tengeren igen sérülékenynek bizonyult. A gépezetben pedig gyakran fordult elő törés és robbanás. A gépi erő általános elterjesztését a hajócsavar tette lehetővé. A hajófar alatt szerényen megbúvó hajtómű első működőképes változatát a cseh származású Joseph Réssel (ejtsd: jozef részi) 1827-ben készítette. Ez még elődjére, az arkhimédészi csavarra emlékeztetett, csak rövidebb kivitelben. A mai forma megtalálásában egy baleset is segített. Egy próbaút során 1836-ban a Ressel-féle hajócsavar darabokra tört. És akkor a szemtanúk legnagyobb