Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 5. évf. / 1882 (Budapest, 1883)

Helyi érdekű s másodrangú vasutak - Nagy - Kikinda-Nagy - Becskereki vasút

Nngy-kikinda—nagy-beoskeroki vasut. 379 fővonalnak, melyet, midőn 1856. évben első eszméje fölmerült, Bécs­ből Sopron, Kanizsa és Eszéken át Zimonyba, illetve Belgrádra ter­veztek, holott egyszerűbb az eszme, e nevezetes forgalmat a kész vonalon Nagy-Kikiudától Pesten át Bécsig közvetíteni, mire nézve csak kis darabot Kikindától Pancsováig kell még kiépíteni. E fővo­nalnál Pestet természetes és jogosult helyzetén túl annál inkább kell figyelembe tartani, minél inkább bizonyos, hogy sok százados forga­lom megszokott útját csak döntő okokból lehet büntetlenül más irányra vezetni.« Ily szavakkal hivta fel az új alkotmányos korszak első kormá­nya a vállalkozók figyelmét a pest-pancsovai vonal létesítésére. S a felhivás nem is maradt sikertelen. 1867. november havában ugyanis Gróf Károlyi Ede s társai már előmunkálati engedélyt kértek Nagy-K ik ind ár ó 1 N a g y-B e c s k e r e k e n és Periasz on át Pancsováig, valamint Bezdánból Zombor, Petrováczés Újvidéken keresztül Perlaszig vezetendő gőzmozdonyú vasútra, mely engedélyt részükre a közmunka és közlekedési m. k, minisz­térium 1868. év ápril havában egy évi időtartamra ki is adta. 1868. év november havában pedig a cs. kir. szab. osztrák á 11 am v a s p ál y a t ár s u la t kért előmunkálati engedélyt: -a) Nagy-Kikiudától Pancsováig vagy Ziuionyig, (csatlako­zásul a tervezett török vaspályáig), — b) Baziástól vagy F e­bértemplomtól Orsováig vagy a Duna völgyében vagy a Nera völgyén és Mehádián át az oláhországi vasutvonalak kap­csolatáig és c) egy Baziást vagy Fehértemplomot Nagy­Kikindától a Dunáig vezető vasútvonallal összekötő gőzmoz­donyú vasutakra, mely vonalakra az előmunkálati engedély a neve­zett vasuttársulatnak 1869. január havában egy évi időtartamra szin­tén megadatott. 1869. év deczember havában előmunkálati engedélyt nyertek továbbá a Báró Klein testvérek és Gold berger Henrik társvállalkozók is a N a gy-K i k i n d á t ó 1 Nagy-Becs­kereken át a szerb határig vezetendő gőzmozdonyú vasútra, s végre 1870. év julius havában a Nagy-Kikiudától kiágazó s Nag y-B ccs kereken át Pancsováig vezetendő gőzmozdonyú vasútra Huszár Imre nyert a közmunka és közlekedési m. kir. miuisteriumtól előmunkálati engedélyt. Gróf Károlyi Ede és érdektársai*) a kinyert előmunkálati enge­dély alapján kidolgozott terveket és költségvetéseket már 1869. év junius havában benyújtották a közmunka és közlekedési m. k. miuisteriumhoz, kérelmezvén a tervezett vasútra az épitési és üzleti engedély kiadását, mely kérelemnek azonban foganatja nem volt, a mennyiben 1871. év márczius havában a cs. k. szab, osztrák állam­vaspályatársaság is épitési és üzleti engedélyt kérvén az általa ter­vezett nagy-kikinda-paucsovai, illetve zimouyi vasútvonalra, a kor­*) A vállalat financzirozását az érdoktársak közé belépett franco-raagyar bank és a szerb nemzeti bank vállalták el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom