Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 4. évf. / 1881 (Budapest, 1882)

V. Közúti vasutak. - 2. Budapesti közúti vasút

321 Budapesti közúti vasut. 214 méter feleslegessé vált kitérő-vágány felhagyását tette szüksé­gessé. A svábhegyi fogaskerekű vasut előtti áthidalást a második vágány felvételére kiszélesbiteni kellett, mely alkalommal e hid reconstruáltatott, vasszerkezettel elláttatott, ngy hogy a hid, eset­leges gőzmozdouy - forgalomhoz is a kellő hordképes­séggel bir. A zugligeti vonalon az 1879-ben megkezdett küszöbfa-megűjitást «az új építkezéssel kapcsolatosan folytatva, az a lefolyt évben további 1970 méternyi vágányon eszközöltetett. A buda—ó-budai vonalon is hasonló mivelet lett végrehajtva, 330 méteren a küszöbfák, 220 méter vágányon a sínek cseréltettek ki. A budai Margit rakpartnak a fővárosi hatóság által szándékba vett felmagasitása következtében, az ott fekvő sín veze­ték áthelyezése is szükségessé vált. A hatóság a talajfelmaga­sitási munkát csak a késő Őszi hónapokban eszközölvén: a vágányok áthelyezését is az épitésre legkedvezőtlenebb időszakban kellett meg­indítani. Ennek daczára ugyanott az év végéig, összesen 1758 m. vágány lett újra épitve; a fennmararadt körülbelül 700 m. 1881-ben fog átépíttetni. Amuzeum-kör út, Kálvin-tér és vámház -üt szabá­lyozása és boulevardirozása folytán még 1879-ben meg­indított vágány-kiegészités, átrakás, illetve újból épités, a lefolyt évben befejeztetett. Ezen építkezések mindössze 1087 méter vágány át-, illetve újból épitésére kiterjedtek. Ezenfelül pályamegújitási míveletek nagyobb mérvben lettek végrehajtva; e muakálatok a Duna balparti hálózatra szorítkoztak. Az 1880 év folyamáu a vonalakba, épületekbe és forgalmi eszközökbe befektetve lett 56,452*21 frt, az eszközölt vágány-áthe­lyezések és a régi hálózaton felmerült újítási míveletek re pedig igényeltetett összesen 23,847*45 írt, mely összegből: 1. a Kalvintéri, muzeum- és vámház-körúti boulevardiro- f rt zás és útszabályozás folytán eszközölt sináthelyezésre esik 7,224*88 2. a többi régi vonalakon eszközölt sín- és küszöb­megújitásra 16,622*57 23,847*45, mely összeg az újítási tartalék terhére lett elszámolva. Az 1880 ápril 6-án tartott közgyűlésen megállapított munka­előirányzat több tétele azonban a lefolyt évben nem volt foganíitositható. A tervek, a melyek keresztülvitele függőben maradt, a követ­kezők: I. a buda-ó-budai vonal második vágánya; II. a zugligeti vonalról az ezen ut mellett fekvő társulati telepbe elvezetendő vágány, valamint az ugyanott tervezett kocsiszín; III. a Zugligetben tervezett várócsarnok. Az ó-budai vonal második vágányának épitési tervei a ható­ságnak már 1880 márczius havában átnyujtattak azon reményben, hogv az épitési engedély nehézség nélkül fog kiadatni, s hogy az épités foganatosítása még az 1880 év folyamán lesz eszközölhető. Magyar Vasúti Évkönyv 18S1. 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom