Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 3. évf. / 1880 (Budapest, 1880)

II. Társulati közös vasutak - 2. Cs. kir. szab. déli vasút

Cs. k. szab. déli vasut-társulat. 201 Az ezen újabb alapon megindított tárgyalások a közölt szer­ződés megkötésére vezettek. A zágráb-károlyvárosi vonal vételára ezen szerződés szerint a déli vasút engedélyének tartamára fizetendő 240,000 arany forintnyi éyjáradékban s ezenfelül a magyar vonalak adómentességének 10 évre való meghosszabbításában lett megállapítva, mely adó évi összege megközelítőleg mintegy 3—400,000 frtra vehető fel. Első pillanatra talán ezen vételár túlságosnak látszik, de a körülmények beható megfontolása után méltányosnak kell azt jelezni. A kormány szakközegeinek kiszámításai szerint ugyauis túlzás nélkül évi 500,000 frtra számítható azon forgalom jövedelme, melyet a déli vasuttársulat csakis ezen zágráb-károlyvárosi vonal s illetőleg az azon alkalmazott probibitiv tarifák segélyével volt képes a károly ­város-finmei irány elől elvonni és saját Szentpéternél elágazó vonalaira terelni, mely forgalom tehát a zágráb-károlyvárosi vonallal kiegészített déli államvasuti vonalak által tarifa-barcz útján tőle el lenne vonható. Ha tehát feltesszük is, hogy maga a zágráb-károlyvárosi vonal közvetlen tiszta jövedelmet épen nem hajtott (mit azonban, tekintve, hogy eddig a magyar vonalakról külön számadások nem vezettettek, bizton constatálni nem lehet) még ezen esetben is az emiitett vonal kereskedelmi értékét ezen évi 500,000 frttal, tehát a befektetési tőke kamatozásának és törlesztésének megfelelő évi 240,000 arany forintot tekintélyesen meghaladó összeggel kellett elismerni. Ezen különbözet a további 10 évi adómentesség engedélyezése által volt kiegyenlítendő, mely adómentesség, még ba évi 400,00 frttal vétetik is fel, a társulat egész engedélyének tartamára átszámítva, csak mint­egy 180,000 frtnyi évjáradékot képvisel, ugy, hogy fenntebb kimu­tatott évi 500,000 frtnyi kereskedelmi értékkel szemközt, a 240,000 arany forintnyi évjáradékban és a 10 évi adómentességnek évi 180,000 osztr. értékű forintnyi egyenértékben álló vételár túlságosnak nem tekinthető. Azonban nem lehet azt sem hallgatással mellőzni, bogy a szóban forgó adókérdés értékét lényegesen csökkenti azon körülmény, miszerint a társulat által magyarországi vonalai után fizetendő jöve­delmi adó realizálása körül többféle nehézségek merülnének fel. Egyáltalán ezen adó kiszámítására nézve ma még minden megbízható alap hiányzik, mert egyrészt még csak az 1878. évi XXII. törvény­czikk intézkedett arról, bogy a közös vaspályák osztrák és magyar üzletükről külön számadásokat vezessenek s ezen számvitel részletei­nek megállapítása is még a két kormány közti további tárgyalások­nak van fentartva, ugy, bogy e kérdés végleges rendezéseig a magyar vonalak külön megadóztatható tiszta jövedelmét hitelesen megálla­pítani nem lehet; másrészt pedig az 1870. évi XVII. törvényczikk, mely ily külön számvitel hiányában a jövedelmi adót a mindkét területen elért brutto-bevételek arányában rendeli kivettetni, vilá­gosan csak az osztrák államvasut-társulatra vonatkozik. Ha tehát a most előadottakat is megfontoljuk, a szerződésben megállapított vételár még kevésbé tűnhetik fel hátrányos színben. A mint a szerződésből kitűnik, a zágráb-károlyvárosi vonalrész I

Next

/
Oldalképek
Tartalom