Vörös L. (szerk.): Magyar vasúti évkönyv 3. évf. / 1880 (Budapest, 1880)

I. Társulati Magyar vasutak - 11. Tiszavidéki vasút

134 Tiszavidéki vasut-társulat. 1^7 Ezen kiszámítás alapján lett aztán a megváltási évi járadék részvényenként 12 frttal, az 1888. évben érvényesíthető optio tekintetéből pedig a részvények beváltási ára 220 frttal megajánlva. Ámbár a megváltásnak a kormány által a fennebhiek szerint javasolt módja a legméltányosabb alapokra volt fektetve, — mindazonáltal sem a részvényesek, illetőleg a vasut igazgatósága, sem a sajtó nagy részének körében nem találtak a kormány propositiói oly kedvező fogadtatásra, mint joggal várható lett volna. Két szempontból kifogásoltatott az alkudozások alapjául adott szerződés-tervezet, először a választott államosítási mód szokatlansága, — másodszor pedig a megajánlott megváltási összeg állítólagos csekélysége miatt. A mi a választott államosítási módot illeti, ez, mint a mondottakból már kivehető, — abban állott, hogy a kormány, — természetesen a részvényesekkel kötendő egyezség alapján, anticipálni kívánta a megváltási jogot, mely az engedélyokmány szerint csak 1888 -ik évben állandott volna be, anticipálni pedig a nélkül, hogy elvonni akarta volna a részvényesektől azon jövedelem-emelkedési esélyeket, melyek a hátralevő 8 év alatt bekövetkezhetnek, a megváltási évjáradékot tehát csak azon nyolcz évre állapította meg, s ezen idő alatt a tiszavidéki vasut vonalainak jövedelmezőségéről külön számadásokat vezettetett volna s azok eredményéhez képest a nyolcz év leteltével, az évjáradékot a hátralevő 70 évre véglegesen állapította volna meg, úgy azonban, hogy e végleges évjáradék az ideiglenesen megállapítottnál alacsonyabb nem lehetett volna. Az esetleges jövedelem-csökkenés esélyeit tehát a kormány vállalta volna el. Lényegileg ezen államosítási módot perhorrescálni alig lehetett, mert hiszen a vasútnak nem adás-vevés útján való megszerzése, sem bérbe, vagy üzletbe vétele nem czéloztatott, hanem szabad alku útjáni megváltása forgott szóban, megváltása az engedélyokmányszerű megváltási jog érvényesítésének minden következményeivel, így tehát csak a választott államosítási mód szokatlansága elleni kifogás maradt fenn, a melynek annyiban volt némi látszólagos alapja, hogy a társulat, mint ilyeu, az engedély egész tartamára fennmaradt volna igazgatóságával és felügyelő bizottságával együtt, daczára annak, hogy a vasut tényleg azonnal az állam korlátlan tulajdonába és rendelkezési jogkörébe meut volua át. Fennmaradt volua tehát a vasuttársulat és vasutigazgatóság vasut nélkül, a mi bármily szokatlannak és absurdumnak látszik is, mégis egyik természetes következménye az engedélyokmányszerü megváltási jog érvényesítésének. A beváltási jog ugyanis az engedélyokmányok értelmében az engedélyesek s illetőleg azok jogutódaival a részvényesekkel szemben érvényesítendő, kik létezőknek tekintendők a beváltás után is, mindaddig, mig csak a czímletek forgalomban maradnak, ezeknek fizetendő a megváltási évjáradék az engedély tartamán át, képviseltetésökről gondoskodni szükséges tehát azon egész időre, mig az évjáradék élvezetére jogositvák. Valamely pálya engedélyokmáuyszeru beváltása esetén a vasuttársulat tehát, mint az évjáradék élvezetére jogosult részvényesek összesége és képviselete jogilag létezni meg nem szün-