Medveczki Ágnes: A millenniumi földalatti vasút (A Közlekedési Múzeum Közleményei 4. Budapest, 1975)

II. A földalatti vasút terve és építése - Hazai és külföldi sikerek

ápr. 22-i rendelete alapján adta meg. A miniszter ugyanis a felügyelőséget bízta meg, hogy ellenőrizze a műtanrendőri bejárási jegyzőkönyvben rögzített hiányok pótlását, s ha azok megszűntek, nevében adja meg az engedélyt a közforgalomba helyezésre. 39 A megnyitás napján az egy kocsikilométerre eső utasszám 17,2, másnap 17,5 volt. Ez volt a megnyitás hónapjában a legmagasabb teljesítmény. 1896 májusában összesen 13 600 menetet teljesítettek, a bejárt kocsikilométerek száma 50 320, a szállított személyeké 469 846 fő volt. Az első hónapban a bevétel 46 984 frt 60 kr-ra rúgott. 1896-ban a legtöbb utast júniusban szállították, 581 339 főt. 1896 máj. 2-től dec. 31-ig 590 943,6 kocsikilométer bejárása mellett 3 147 850 személyt szállítottak, az összes bevétel 314 795 frt volt. 40 A földalatti vasút reggel 6 órától este negyed tizenkettőig közlekedett, jún. 2-től az éjfélkor záró millenniumi kiállításra való tekintettel éjjel 1 óráig meghosszabbították a üzem idejét, egészen az ezredévi kiállítás nyitvatartásának végéig. 41 A vasutat létesítő tőkés érdekeltségek nagy súlyt helyeztek arra, hogy a földalatti vasu­tat a „legmagasabb köröknek" is bemutathassák. A földalatti vasúti részvénytársaság ké­résére a kereskedelemügyi miniszter 1896 ápr. 6-án 42 felkérte a miniszterelnököt, hogy esz­közöljön ki az igazgatóság részére a királynál kihallgatást, hogy meghívhassák a földalatti vasút megtekintésére. Annak kieszközlését is kérték, hogy az uralkodónak a látogatás alkal­mával „kegyes elfogadásra" egy albumot ajánlhassanak fel, amely album a földalatti vasút alkalmazottait és az építkezés fő mozzanatait ábrázoló fényképeket tartalmaz. 43 Az ezredévi kiállítás megtekintésére Budapesten tartózkodó Ferenc József 1896 máj. 8­án látogatta meg a földalatti vasutat. A millenniumi ünnepségek híreivel zsúfolt korabeli lapok sokkal részletesebben szá­moltak be a király utazásáról a földalatti vasúton, mint néhány nappal korábban a vasút megnyitásáról. Ferenc József pontosan déli 12 órakor érkezett kíséretével együtt a Gizella téri végállomáshoz, ahol Dániel Ernő kereskedelemügyi miniszter, Vörös László államtitkár és a vasút igazgatói fogadták. Miután átadták a 18 képet tartalmazó díszalbumot a király aláírta a vendégkönyvet és megengedte, hogy a vasút felvegye nevét. A király kíséretével és az igazgatósággal együtt beszállt a feldíszített, számára eleve díszesre készített 20 pályaszámú kocsiba és az állatkerti állomásig utazott. Az uralkodó csodálkozásának adott kifejezést a vasút rendkívül gyors megépítése felett. A nyolcperces úton a király kocsija előtt haladt egy ugyancsak feldíszített földalatti kocsi, amelyben a főkapitány foglalt helyet. 44 A magyar királyon kívül más előkelő utasok is utaztak az európai kontinens első föld­alatti villamos vasútján. Már a megnyitás hónapjában hírt adtak az egykori lapok arról is, hogy több főherceg is meglátogatta a vasutat és abbeli óhajuknak adtak kifejezést, hogy Bécsben is elkelne hasonló. De meglátogatta a földalatti vasutat Kirchner berlini polgár­mester is, aki szintén elismeréssel szólt a vasútról és tudakozódott egy hasonló rendszerű vasút építésének lehetőségeiről Berlinben. 45 39. OLT Ker. Min. K 229. 658. cs. 1896—8 Alapszám 1758, 27419. sz. ügyirat, 33179 sz. alatt 1896 jún. 16-án nyugtázta a ker. min. helyett Vörös L. államtitkár a m. kir. vasúti főfelügyelőség jelentését fentiekre; A Vasúti és hajózási fel­ügyelőség 1896 máj. 2-án 11 órakor feladott táviratában értesítette a fővárost, hogy a vasút megnyitására az engedélyt kiadta FLT II 348/894; 1896/19165/2531—II sz. 40. L. A budapesti földalatti vasúton 1896. évi május hóban kocsikilométerenként szállított személyek összeállítása, OLT Ker. Min. id. sz. 37763 sz. ügyirat melléklete; A FJFVV Rt jelentése az 1896-i üzeletévről, BKV Irattár 41. A millenniumi kiállítás 1896 okt. 31-én zárt; Vö. FLT IV. 1407/b II 348/94; 1896/24138/6723—1: 1896/44040/11323/1 sz. ügyiratok 42. OLT Ker. Min. K 229. 658. cs. 1896—8 Alapszám 1758; 25138 sz. ügyirat 43. Néhány évvel ezelőtt felajánlottak a KM-nak megvásárlásra egy díszkötésű albumot azzal hogy ezt adták Ferenc Józsefnek a földalatti vasút megtekintésekor. Sajnos azonban az egyébként értékes, a múzeum tulajdonába került album nem azonos a szóban forgóval. Ebben egyetlen földalatti vasúti kép sincs és szövege francia nyelvű. Az album feltehetően az 1900-as párizsi világkiállításra készült, a budapesti villamos vasút bemutatására. 44. Vö. BFKV Rt 1896 jún. 23-i II. rendes kgy. jegyzőkönyve OLT; Magyar Hírlap 1896 máj. 9.száma4. p.,Pesti Hírlap 1896 máj. 9-i száma 5. p. 45. Vö. Bellaagh László: A hetven éves földalatti vasútról, kézirat 2 p. KM archívum; korabeli napilapok hírei — a sajtó egyes képviselői nem jó szemmel nézték a földalatti vasútat, éppen a berlini polgármester tudakozódása egy nagyon éles, támadó gúnyirat számba menő cikk megjelentetésére adott nekik alkalmat, a lapnak ugyanazon oldalán ahol be­számoltak a polgármester látogatásáról; L. ; Magyar Hírlap, 1896 aug 16-i szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom