Csillag Miklós - Varró József: „Franz I” a Császári-Királyi Szabadalmazott Első Dunagőzhajózási Társaság első gőzhajója (A Közlekedési Múzeum Közleményei 3. Budapest, 1968)

A hajózás helyzete a „FRANZ I" nevű gőzhajó megépítése előtt

I. A HAJÓZÁS HELYZETE A „FRANZ I" NEVŰ GŐZHAJÓ MEGÉPÍTÉSE ELŐTT A XIX. század elején a Duna és mellékfolyói még szabályozatlanok, a folyam megzabolázására itt-ott kezdetleges árvédelmi gátak emelkednek; a FelsőDunán a strudeni veszélyes kanyar, a Csallóközben a hordalékkal teli s nap-nap után változó, sekélyvizes szakasz, az al-dunai zuhatagok sziklapadjai, megannyi természeti akadály a zavartalan, rendszeres hajózás szempontjából. Ez különösen az ár elleni (felfelé irányuló) hajózásnál mutatkozik, mivel az emberi vagy állati (ló, ökör) erővel végzett vontatáshoz kitisztított vontatóutakra is szükség volt, amit pl. a Csallóköz rendszertelen mederviszonyai között lehetetlen volt fenntartani. A természeti nehézségek mellett az Al-Dunán a török féltékenyen őrzött gazdasági érdekei, nyugat felől pedig az a körülmény, hogy Magyarország külkereskedelmét az örökös tartományok gazdasági érdekeinek rendelték alá, gördített akadályokat a Duna, e több országot összekötő, természetadta közlekedési út kellő fejlesztése és kihasználása elé. Ez időben még fahajók százai lepték el a Dunát és mellékfolyóit, és hordták a magyar gabonát, kendert, gyapjút stb. Nyugat felé. E különféle alkotású és nagyságú fenyő- és tölgyfa hajók hordképessége 1500-8000 mázsa volt; a legnagyobbak 42-47 m hosszúak, 6-6,5 m szélesek, 1,5-2 m merülésűek voltak. Lefelé ereszkedtek, felfelé a partról vontatták őket, ami azonban sok nehézséggel, veszéllyel és költséggel járt. Budapesttől Bécsig az utazás 20-25 napig is eltartott [1]. Természetes, hogy ilyen közlekedési viszonyok mellett a kereskedelem is a legnagyobb bizonytalansággal küzdött, mert nemcsak rendkívül hosszú időt vett igénybe a szállítás, hanem még erre sem lehetett biztosan számítani. Megtörtént pl. hogy egy búzával megrakott hajó Martonosról (Szeged alatt) elindult a Tiszán le Pest felé 1804. október 23-án s december i-ére még csak Tolnáig jutott, ahol útját állta a jégzajlás úgy, hogy ott kellett telelnie. A felfelé vontatás nemcsak nehézkes, de költséges is volt. Egy pár közepes nagyságú kapcsolt hajó felvontatásához 9 hajós, 2 főfuvaros, 38 hajtó és 38 ló kellett. A főfuvaros lóháton ment elöl a parton s hosszú rúddal vizsgálta az utat, megjelölve, merre hajtsák a vontató lovakat; a hajtók pedig gondoskodtak a lovakról s arról is, hogy a vontatókötél fel ne akadjon (1. ábra). A hajók vontatásának a fentiekben vázolt költséges és bizonytalan volta arra vezetett, hogy olyan hajót, illetve vontató szerkezetet találjanak ki, mely mellőzhetővé teszi a partról való vontatást.