Mináry József: A Magyar Közlekedési Múzeum mozdonymodell gyűjteménye (A Közlekedési Múzeum Közleményei 2. Budapest, 1965)

Elsősorban a keletkezett hiányok pótlását szorgalmazzuk, és ezért költségkimé­lés szempontjából egyelőre csak a MÁV 301,001 sz. mozdony modelljének az építé­sét rendelte meg a múzeum a Miskolci Járműjavító ÜV.-nél. El kell azonban készítettni a volt MÁV 601 sor. mozdonymodelljét is, amely moz­donytípus a maga idejében megérdemelt feltűnést és elismerést keltett. A modell megépítése tárgyában már az előkészítő munkát és tárgyalásokat elvégeztük. A múzeum műhelyében Stephenson 1829-ben a rainhilli versenyen díjat nyert „Rocket" mozdonyának modellje készül. Négy mozdonymodellhez szerkocsi modell építése esedékes, mégpedig a volt D.V. 10 sor., a MÁV 320, 326, 335 sor. mozdony modelljeihez. A távolabbi tervek keretében szerepel a közkedvelt volt MÁV 202 sor. moz­donynak és a keskeny nyomtávolságú MÁV 490 sor. mozdony modelljének az elkészítése és esetleg a MÁV 91 sor. tüznélküli mozdonyé is. Az 1874-ben üzembe helyezett Svábhegyi Fogaskerekű Vasút gőzmozdonyának modelljét ugyancsak el kell készíteni, mert a vasút hazai közlekedésünk keretében jelentős volt, amennyiben a világon a harmadik volt a fogaskerekű vasutak között. Az utolsó gőzmozdonya, amely a múzeum állagába került, tönkrement, s helyreállí­tása meghaladná azt a költséget, amit a modelljének elkészítése jelent. A felsoroltakkal a múzeum gőzmozdonymodell gyűjteménye teljes lesz. Termé­szetesen az említett modellek 1 : 5 méretarányban készülnek. A közeljövőben 1 :10 méretarányban építendő mozdonymodellek a MÁV V. 55 sor. villamos és a MÁV M 31 sor. Diesel-hidraulikus erőátvitelű mozdonyok modelljei lesznek. A múzeum vezetősége a vasúti vontató járművek nemzetközi fejlődésének szem­léltetésére egy a MOROP szabványoknak megfelelő o-ás (1 : 45) léptékű alakhű kis­modell bevezetésének gondolatával is foglalkozik. A lépték meghatározás kérdésé­ben a jelenlegi gyártási viszonyok mellet komoly súllyal esik a latba az a körülmény is, hogy 1 : 5 léptékű mozdonymodell építésének mintegy fél milliós, 1 :10 léptékű­nél 100-150000 forintos, ï : 45 léptéknél 10 000 forintos költségkihatással keli szá­molni. A didaktikus szempontok érvényesítésére irányuló törekvésekből természete­sen adódik, hogy a múzeum gyűjti az egyes lényeges szerkezeti elemek eredeti méretű darabjait is és azokat metszetben készíti elő a várható oktatási feladatok céljaira. Az előadottakban említettekből következik, hogy a múzeum a mozdonymodel­lek gyűjteményének bemutatását úgy tervezi, hogy az a mozdonyfejlesztés műszak­történeti vonatkozásában hűséges legyen, ezenkívül az a célja, hogy alkalmas csopor­tosítással felismerhetővé tegye a gőzmozdony korokat is. A modellek oktató jelle­gének fokozására modellmetszetek és szerkezet modellek bemutatását, rajzok elhe­lyezését tervezi úgy, hogy a szemlélő vezetés nélkül is értékes, maradandó ismere­tek birtokába juthasson.

Next

/
Oldalképek
Tartalom