Gadanecz Béla: Közlekedési dolgozók a magyarországi munkásmozgalomban (A Közlekedési Múzeum Füzetei 1. Budapest, 1967)

1922 márciusában újra megjelent a Villamos című szaklap. A KMP illegális BESZKÁRT pártsejtje 1932-ben kiadta a Vörös Villamos című illegális újságot. A szaklapokról készült fotókópiák mellett tudó­sítást és kimutatást közlünk a villamosvasutasok 1932-es nyugdíjbizott­sági és fegyelmi bírósági választásáról. Ugyanitt látható a nyilas rém­uralom idején mártírhalált halt Poscher Jánosnak, a Szállító és Közle­kedési Munkások Szövetsége vezetőjének, valamint Kossá Istvánnak és Tóth Mihálynak, a Villamos Alkalmazottak Szövetsége vezetőinek a fényképe is, Bemutatjuk az 1924-től megjelenő Gépkocsivezetők Lapjának egyes számait, az 1938. május 16-án betiltott A Villamos utolsó számát s egy fényképet az 1942. április 25-én büntető munkaszázadba vonultatott szakszervezeti vezetőkről és bizalmi férfiakról. A tárlóban korabeli röplapokat, Kossá Istvánnak A Dunától a Donig, Miliők Sándornak A kínok útja című könyveit és a magyar szabadságért hősi halált halt villamosvasutasok emlékművének kicsi­nyített mását helyeztük el. A hazától távol is a magyar népért, a munkásosztály felszabadításáért A tablókon és a tárlóban elhelyezett fényképek, igazolványok, jel­vények és korabeli újságcikkek azt tanúsítják, hogy a Tanácsköztársaság leverése után emigrációba kényszerített és az ellenforradalom börtönei­ből Szovjetoroszország által kimentett osztálytudatos közlekedési dolgo­zók bárhová kerültek is, mindenütt részt vettek a munkásosztály fel­szabadításáért folyó küzdelemben. A tablón fényképek: az Északi Főműhely kommunistáinak egy csoportja Szovjetunióban; az egyik krimi hajógyár javítóműhelyének dolgozói Jackwert Edével, a műhely vezetőjével; munkások a Szovjet­unió egyik nagy repülőgépmotorgyárának szerelőcsarnokában, közöttük Jackwert Ferenc, Pásztor Ferenc, Benkő Antal; Nagy Sándor családjá­val; a pozsonyi munkásmilicia felvonulása — az egység parancsnoka Kertész Kálmán; Csuta Károly, Erdős Márkusz, Bíró Béla, Bebrics Lajos, Vavrik József, Tar Imre és Jung Endre arcképei. A közlekedési és hírközlési dolgozók életútját méltató cikkek a Sarló és Kalapács című folyóiratból: Kiss Miklósról, Nagy Sándorról, Klich Ferencről, Robicsek Pálról, A tárlóban elhelyezett értékes okmányok közül különös figyelmet érdemelnek a Jung Endre hagyatékából kiállított darabok. Itt van többek között a szaratovi pártbizottság által kiállított 7. számú párttagsági könyv, amely igazolja, hogy 1920-ban tagja az Oroszországi Kommunista il

Next

/
Oldalképek
Tartalom