Mészáros Vince: Martin Lajos, a repülés magyar úttörője (A Közlekedési Múzeum Füzetei 5., 1976)

II. „Számtalan kísérlet tétetett” 8

II. „SZÁMTALAN KÍSÉRLET TÉTETETT ... Martin Lajos fél századon át figyelte és tanulmányozta a 19. században meggyarapodott repülési kísérletekről érkezett híreket, tanulmányozta a tudomására jutott adatokat, eredményeket. Róluk leszűrt véleményét a következő sorokban sűrítette össze. „A csavar-szerkezetű helicopterek s a lejtősíkon alapuló aeroplánok csak kisebbszerű mintákban próbáltattak meg, s még ezek sem adván kielégítő eredményt, azt hiszem, hogy nincs oly közel kilátás arra, hogy e két rendszer valamelyike használható repülőgépet nyújt..." (22). „A levegőben való repülést háromféle úton akarják valósítani: a léggömb, a lejtősík, s a repdeső szárny segítségével." „... A tapasztalatok nem szólnak a mellett, hogy a léggömb használható repülőgépet adhatna nekünk. A lejtő sík elvén alapuló repülő szerkezet sokban hasonlít a papírsárkányhoz, milyeneket a fiúk, ha szeles idő van, felereszteni szoktak. A szerkezet egész súlya (holt és haszonteher) két egyenlő szerkezetű, mereven kifeszített, a rendszer súlypontján keresztül menő vertikális röpsík két oldalán symmetrikus fekvésben alkalmazott szárnyon nyugszik. A szerkezet súlya, mely tudvalevőleg mindig vertikálisan lefelé hat, képezi a hajtó erőt. A két szárny, a levegőnek a szabad esésnél fejlődő negatív ellenállását felfogván, a szabad esés gyorsulását csökkenti, mi által a szabad esés mozgása, mely légüres térben tudvalevőleg egyenletesen gyorsuló volna, bizonyos idő múlva egyenletes mozgásba megy által. Ezen egyenletes mozgás gyorsasága (a szabadesés végsebessége levegőtérben) egyenlő megterhelésnél hol nagyobb, hol kisebb, a szerint, a mint a teherhordozó két szárny területe kisebb vagy nagyobb. Ha a két szárny horizontális fekvésbe helyeztetik, a testi rendszer, feltévén, hogy más külső erő reá nem hat, vertikális irányban lassan alább fog szállani. Ha pedig a szárnyakat lejtő fekvésbe hozzuk, a rajtok nyugvó súly két oldalerőre szakad, mely közül az egyik a lejtő szárnyakkal párhuzamos, a másik ellenben azokra merőleges. Ez képezi a tehert, melyet a két szárny lejtő állásában a hátán hord, azaz megint azon erőt, mely az egész rendszert a lejtősík irányában megindítja, s tovább viszi. Ettől függ az utazás gyorsasága, a magasság pedig, melyről leereszkedünk, szabja meg a leírt útvonal hosszát. Már most tagadhatatlan, hogy ez egy igen kényelmes utazás volna, mert csak az kívántatnék hozzá, hogy kellő magasságból, kellő hajlási 8