Mészáros Vince: Martin Lajos, a repülés magyar úttörője (A Közlekedési Múzeum Füzetei 5., 1976)

VIII. Otto Lilienthal és Martin Lajos kapcsolata 46

VIII. OTTÓ LILIENTHAL ÉS MARTIN LAJOS KAPCSOLATA Amikor Martin Lajos a hetvenes évek elején „LEGSIKLÓ"-jának megtervezésével foglalkozott, két fiatal német mérnök, Ottó és Gustav Lilienthal gondolatvilágát is megragadta a repülés eszméje. Szinte Martinnal egyidőben, 1887-ben ornitopterrel kísérleteztek, majd visszatértek a madárszárnyhoz hasonló merev szárnyfelületekkel való próbálkozáshoz. Gusztáv abba is hagyta a nyaktörő kísérleteket, de Ottó a testére erősített szárnykészülékkel, magaslatokról elugorva, sikló repülő kísérleteket végzett. Vitorlázó kísérlet közben zuhant le és lelte halálát 1896-ban. A madárrepülésről, modellkísérleteiről és sikló-vitorlázó repülő kísérleteiről 1889-ben „Der Vogelflug als Grundlage der Fliegekunst" című könyvében tette közzé tapasztalatait. Nem nehéz elképzelni, milyen helyeslő együttérzéssel olvasta Martin az akadémiai székfoglalójában már negyedszázaddal korábban nyilvánosságra hozott meggyőződésével rokon sorokat, Lilienthal művében: „A természet naponta bizonyítja, hogy a repülés egyáltalában nem olyan nehéz, mint azt gondolják. Ha elcsüggedve már fel akarjuk adni a gondolatát — mivel a számításokból többnyire elő nem teremthető teljesítmény adódik —, akkor a nagyobb madarak lassú, kimért szárnycsapása, a köröző ragadozók, sőt minden fölöttünk elsuhanó fecske is arra figyelmeztet bennünket, hogy a számítás nem lehet helyes. A madár nem teljesíti azt az óriási erőkifejtést, amit neki tulajdonítunk. Valahol még egy titoknak kell rejtőzködnie, amely a repülés problémáját egy csapásra megoldja." Nem tudott azonban egyetérteni Martin Lilienthalnak a szárnyfelületek méretezésére és a kifejtendő munkateljesítményekre vonatkozó számításaival. Ezekről a kérdésekről kettejük között rendkívül érdekes polemizáló levelezés fejlődött ki. Levelezésüknek csupán töredékét ismerjük. Lilienthal öt levelét a család Martin egyéb irataival együtt 1913-ban átadta az Erdélyi Múzeumegyesületnek. Jelenleg a Román Tudományos Akadémia Kolozsvári Fiókjának Történeti Levéltára őrzi ezeket is. Az 1891. augusztus 13—november 10. közötti levélváltások jellegéről tájékoztatást ad Ottó Lilienthal alábbi néhány, magyarra fordított levélrészlete (59). 46