Mészáros Vince: Martin Lajos, a repülés magyar úttörője (A Közlekedési Múzeum Füzetei 5., 1976)
III. „A dolog szöget vert a fejembe” 12
III. ,A DOLOG SZÖGET VERT A FEJEMBE' Mikor és mi irányította Martin Lajos figyelmét a repülés kérdésére, s milyen vizsgálódási alapból indult el, elmondotta ő maga Kolozsvárott, az Erdélyi Múzeum-Egylet Orvos-Természettudományi Szakosztályának ülésén, 1888-ban. „Nem csak ma, vagy tegnap óta jöttem a thémával érintkezésbe; több mint 30 éve hogy véle foglalkozom. Ily hosszú idő alatt rajta voltam mindazt olvasni, tanulmányozni, mit mások írtak, tettek e téren. De ez nem mind, mit magamról mondhatok. Miután az, amit mások írtak, sem kimerítő, sem kielégítő nem volt, magam próbáltam a hézagokat kipótolni, a hiányokat kiegészíteni. Hogy mi bírt engem erre — megmondom... Mikor Világosról távozám (1849-ben a fegyverletétel után), több heti bujdosás után osztrák kézre kerültem, besoroztak közkatonának; a Sapeur-karhoz osztottak be. Onnan, mint idővel használhatóságomat észrevették, a Genie-Akadémiába küldöttek katonai kiképeztetés végett, melyből végre mint Genie-Truppen-hadnagy léptem ki. Nehezebb feladat volt akkor 33 forint fizetés mellett hadnagy lenni, mint manapság. A pénzhiány kényszerített otthon maradni s ha nem is lett volna már úgy is hajlamom a tudományokhoz, az unalom kényszerített volna valami hasznosra adni magamat. Ekkor visszaemlékezvén nagyváradi röppentyűseimre, azon kezdtem tépelődni, miként lehetne azt, a röppentyűs életét veszélyeztető pálczát, nélkülözhetővé tenni; rájöttem a forgó röppentyű eszméjére. Nehéz tanulmány volt... Majdnem három évig dolgoztam rajta ... Végre 1856-ik év tavaszán tanulmányaim eredményét egy memoir-be összefoglalva a szokott ^hivatalos úton« felterjesztettem (24). Lépésem roppant hatást tett. Éppen akkor történt, hogy kormányunk — meglehet Giffard párisi kísérletei által ösztönözve, a bécsi Genie-Comitée-t megbízta: tegyen tanulmányokat a léggömb kormányozhatóvá tétele iránt. A Genie-Comitée intéző emberei a megbírálás végett hozzájuk került memoire-om szerint ítélve kutatói tehetségre következtetvén, alkalmasnak véltek engem a léggömbi kísérleteket megtenni. A megtisztelő, kitüntető meghívást azonban elvi okokból nem fogadtam el, kijelentvén, hogy miután a léggömb nagy felületénél fogva meggyőződésem szerint mindig a szél prédája marad, nagyon lekötelezve fogom érezni magam, ha engem egy hálátlan feladat alól felmentenek. Többszöri ide-oda írás után, mely alkalommal az eszme tarthatatlanságát nem csak elvi szempontból, de rövid számításban is kimutattam, 12