Horvai Károlyné: Clark Ádám (A Közlekedési Múzeum Füzetei 4., 1968)

II. A Lánchíd 10

lenőrizve a munkát s kiadva a további utasításokat. De ebben a korban még nincs telefon és nincs repülőgép. A legkisebb fennakadás, valami váratlan esemény azonnali intézkedést követel. Clark Ádám mégsem hidász. 1840-ben egyik levelében még ezeket írja főnökének: „... bátorkodom megjegyezni, hogy nem kaptam öntől semminemű levelet mióta eltávozott. Számos alkalommal érdeklődtem ... Valójában Uram tartottam attól, elfelejtett engem, mert utasításait nélkülözöm ..." A legtöbb gondot a jég várható viselkedése okozza. Talán ez indította T. Clarkot, hogy a második védgát védelmére jégtörőt konstruáljon. A jégtörő, vagy ahogy nevezték, a „Dolphin" december végére készült el. A folyam sodrával szembenéző hegyes szögben előrenyúló építmény. Oldalán a különböző magasságű függőleges és ferde cölöpöket vaspántokkal, keresztfákkal erősítették meg. A jégtörő létesítése a hídépítés első sikere. T. Clark részletesen leírja építését a Lánchíd építéséről Londonban 1852-ben kiadott könyvében. Clark Ádám pedig szokása szerint levélben számol be róla. „Március 8-án indult meg a jégzajlás... Mindenki tökéletesén meg volt lepve, s csodálatos morális hatása volt az eredménynek. Buda és Pest városa a folyó két partján pihent. Néhány fény pislákolt a partokon. Csak egy lámpa fénye világított a zárgáton, bele az éjszakába ... A gáton egy magányos férfi állt, prémbundájába burkolózva... Ez a magányos férfi, a maguk Ádám fia volt... Néhány perccel 11 óra után megmozdult a jég... fékezhetetlen erővel megindult előre... a fokozódó hangorkánban hatalmas dördülések között szinte hozzám magasodott föl... azt hittem itt a vég... segítséget keresve feltekintettem s a zárgát lámpájának fénye meg sem rezzent... Mozdulatlanságából felém áradó fénye engem is a biztonság csodás érzésével töltött el. Mintha túlvilági üzenet azt sugallta volna 3

elkembe, hogy alkotásom úgy fog állani, mint a szikla...." Még efey vallomás. Clark Ádám megtalálja helyét, megtalálja önmagát. A szellem alkotó ereje nagy dolog, de a megvalósítás sem kisebb. „Bizonyos, hogy munkám jobban beválik, mint Clark úr feltételezte. Minden okom megvan rá, hogy azt higyjem, amikor alkalmazott, azt hitte, úgy fogok utána nézni a dolgoknak, mint művezető, vagy előmunkás. S most az kell tapasztalnia, hogy főnök vagyok, annak minden tekintélyével. Én javasolok mindent, nemcsak az építésnél, de a gépek alkalmazásában is. Szerződéseket kötök magam..." A szülőknek írott levelek nincsenek a nyilvánosságnak szánva. De ez a tény mind világosabb lesz Széchenyi előtt, Sina előtt, a munkások, sőt T. Clark előtt is. Pedig Ádám gondosan vigyáz, hogy főnökével szemben soha ne lépje túl a megengedett határt. Nem kíván versenytársnak látszani. 1842 szeptember 30-án ezeket írja Londonba: „... néha félek, hogy Mr. Clark féltékeny szemmel fog nézni rám, azért kérem, ha találkoznak, ne említsenek semmi olyat, ami azt a hitet kelthetné, hogy akár Maguk, akár én azt képzelem, hogy nagy ember vagyok... Néha elfog a kiváncsiság, hová fogok elérkezni. Néha azt hiszem, csodálatos és eredményes jövő vár rám, máskor nyomott hangulat vesz rajiam erőt... bízom abban, hogy a Gondviselés továbbra is hű marad hozzám s én teljes energiámmal fogom továbbra is teljesíteni a kötelességem..." 14