Horvai Károlyné: Clark Ádám (A Közlekedési Múzeum Füzetei 4., 1968)
II. A Lánchíd 10
A várható nagy munka reményében Rennie, korának ismert hidásza ugyancsak érdeklődik Bécsben. Szakértő mérnökeivel a terepet is megnézeti. Rennie a Rotschild bankház s így Metternich embere. 1838-ban T. Clark két mérnöke is tanulmányozza a terepet. Hat nappal a nagy árvíz után, amely Pest városának közel kétharmadát elpusztította, a Vadászkürt kávéház teraszán ülve írják részletes jelentésüket: „Alkalmunk volt látni a legrosszabb állapotában a Dunát... mégis kijelentjük, lehet hidat építeni... ha megfelelő kezekbe kerül." Még ez évben Sina a nádorhoz intézett nyilatkozatában kijelenti, hogy a hídépítéshez szükséges anyagi eszközöket rendelkezésre bocsátja, s reméli, hogy a híd 4—5 év múlva a közönség számára megnyílik. A viharok, amelyek a híd körül keletkeztek, Sinát sem kímélik. Ellenfelei bizonygatják, hogy a munkálatokon hatalmas összegeket akar keresni. Sina, hogy a vádakat elkerülje kijelenti, hogy hat hónapig a kibocsátandó részvények felét Magyarországon hagyja, vásárolja meg az, aki jónak látja. Különös, hogy még az idős bankárt is elfogja a kor romantikája. A nádorhoz intézett nyilakozatában ezt írja: „... meg fogom mutatni a világnak — és ez legyen válaszom mindazon gyűlöletesre, amivel a közönségnek egy része illetett —, hogy nem alávaló pénzvágyból indíttatva óhajtottam Pest és Buda városának egybekapcsolását létesíteni, hanem egyedül azon tiszta szándékomnál fogva, hogy a közjót és Magyarországnak virágzását tehetségemhez képest ezáltal is előmozdítsam." 1839-ben végre minden kérdés megoldódik s a tervező Thierney Clark — a megállapodás értelmében — elküldi munkatársait Adam Clark, James Teasdale és Bland W. Bróker személyében. Clark Ádám a „Resident Engineer" — építésvezető mérnök. „Uram! — így szól a szerződése — Személyes tárgyalásainkra való hivatkozással alkalmazom önt, mint ügyintézőt (clerk) a vezettésem alatt létesítendő hídmunkáknál Pesten, Magyarországon. Ha munkáját megelégedésre végzi, fizetek önnek az első évben 350 fontot s minden következő évben 400 fontot mindaddig, amíg alkalmazottja az említett munkának. T. Clark." Clark Ádám tehát ismét elindul Magyarország felé. Még mindig nagyon fiatal, 28 esztendős, amikor sorsa a magyar hídépítés élére állítja. T. Clark eddigi, az építésvezetésben legközvetlenebb munkatársa, Young nagy gyakorlattal rendelkezik, de idős és beteges, nem vállalkozik a nagy útra. Szinte érthetetlen, mi vezette T. Clarkot akkor, amikor hídépítésnél soha nem dolgozott, egyetemi végzettség nélküli névrokonát — csak névrokonát — Magyarországra szerződteti. Egyedül azért, mert már járt Magyarországon s imeri a Dunát? A nehézségeket aligha fogták fel. Talán még Széchenyi sem látott egészen tisztán. Magyarországon nincs pénz, nincs ipar és nincs megfelelő munkaerő. A legelemibb munkákra is külföldi szakmunkásokat kell szerződtetni, akiknek életszínvonala, fizetésbeli igénye is sokkal nagyobb és útiköltsége is tetemes összeget jelent. — A levelek 1839-től ismét elindulnak Anglia felé, a másodszor is elhagyott otthonba... „Az hiszem örömet fog okozni, ha megírom, Mr. Clark viselkedés* az első perctől a legkedvesebb velem szemben..." 1839 szeptemberében T. Clark két próbacölöpöt veret a folyó ágyába, s ezzel megkezdődik a hídépítés. 12
