A Közlekedési Múzeum Évkönyve 14. 2003-2004 (2005)

III. RÉSZ • Közlekedéstörténeti és módszertani tanulmányok 123 - Bezzeg Mária: A gyűjtés létmódja néhány elméleti kérdésről 216

Az emberek már régóta gyűjtik, őrzik a szervetlen, a szerves természet és a társadalmi lét dokumentumait, de a gyűjtés nem az emberekkel veleszületett - tehát ösztönös - tevékenység. Ha a gyűjtést az emberekkel veleszületett, az emberi lényegtől elválaszthatatlan tevékenységnek fogjuk fel, akkor fel sem vethetjük a gyűjtés genezisének kérdését. Ez azonban nem választható el a gyűjtés lényegének megismerésétől, amely csak létszerűen, keletkezésével és az egyes korokban betöltött funkcióival együtt ismerhető meg. Ugyanakkor, nem valószínű, hogy a gyűjtés genezisét valahol „a prehisztorikus idők korai gyűjtési jelenségei" - nél kellene keresnünk, amint azt Zbynék Z. Stránsky véli.

10 Annak a gyűjtésnek a genezise, amelyről itt szó van, ott keresendő, amikor bekövetkezik az a funkcióváltás, amikor az emberiség életének dokumentumai már nem azt a funkciót töltik be, amire eredetileg szánták őket, illetve minden szándék nélkül léteztek (gondoljunk a természeti lét egyedeire), hanem elszakadva ettől - új funkciót kezdenek betölteni." Eredetileg az asztali edényeket étkezésre használják, a szőnyegek a szobákat, a festmények, szobrok a lakásokat, tereket díszítik, a könyveket olvassák stb. Majd bekövetkezik ez a funkcióváltozás. Valószínűleg hamarabb és könnyebben következik ez be a könyvek és a műalkotások, mint a lét egyéb dokumentumai esetében, mivel ezek eredeti funkciója (az emberek olvassák őket, nézik, gyönyörködnek bennük) közelebb áll ahhoz, hogy valaminek emlékeként funkcionáljanak. A mezőgazdaságban alkalmazott munkaeszközök esetében például az eredeti funkció és az emlékként való funkcionálás igen távol áll egymástól. A tudomány és a művészet dokumentumai (könyvek, műalkotások) körén kívül valószínű, hogy a híres emberek relikviái esetében következik be legelőbb ez a funkcióváltás. Már az ókorban különös becsben álltak a neves emberekhez fűződő ereklyék. Július Caesar kardját Mars templomában, Ecavinus tőrét, amellyel Nérót akarta megölni, Fortuna templomában, Polycrates gyűrűjét a Concordia templomban őrizték.

12 A valóság (múlt és jelen) egyéb dokumentumainak emlékként való funkcionálása jóval későbbi fejlődés eredménye. Nem jellemző a gyűjtést tárgyaló szakirodalomra, hogy különbséget tenne a között, hogy valamit a mindennapi élet szerves részeként használnak és a között, hogy összegyűjtik és más módon, valaminek emlékeként tekintenek rá a különböző korok emberei. „Rómában mindent elborított a szobor írja Korek József A gyűjtemények az ókorban című fejezetben -, a császári palotákat éppen úgy, mint a középületeket, a templomok csarnokait, a fórumokat, a fürdőket, a magánpaloták átriumát és kertjeit. Ha nem volt eredeti görög alkotás, jó volt a teljesen hű másolat is, amelynek akkora értéke volt, hogy Juba király egy másolati műhelyt rendezett be udvarában Cherchelben (Algéria), ahol különös tökélyre vitték a Demetherius szobrok másolatát. A szoborerdőre jól rávilágít Zacharis püspök 546-ból való írása, amely 2 bronz kolosszust, 22 kolosszális méretű lovasszobrot, 34 elefántcsont istenszobrot, 3785 bronzszobrot említ, jórészt császárportrékról. Ebben még nincsenek benne a magánpalotákban álló szobrok ..., a templomok, fürdők, színházak, porticusok szobrai."

13 Ugyanebben a fejezetben olvashatjuk, hogy Július Caesar Brutus anyjának 6 millió sestertiusért vésetett egy gyűrűt.

14 Nem véletlen a szerzőnél az ilyen tárgyalásmód, hiszen arról ír A középkori gyűjtemények című fejezetben, hogy II. Endre leánya, Erzsébet aki négyéves korában lett Hermann thüringiai herceg jegyese - kelengyeként ezüst bölcsőt, ezüst fürdőkádat, cizellált arany és ezüst vázákat, elefántcsontdíszeket és ékköves ékszerek tömegét kapta.

15 Könnyen belátható, hogy itt a szerzőt az vezette, hogy az előzőekben leírt szobrokat, értékes gyűrűt, Erzsébet kelengyéjét egy mai múzeumban becses darabokként kezelnék. De akkor ezek egészen más funkciót töltöttek be az akkori emberek életében. Arra használták őket, amire készültek. A szobrokkal külső-belső tereket díszítettek, a gyűrűt hordták, a hozomány darabjait is funkciójuk szerint használták. Eilean HooperGreenhill -J. Alsop nyomán- észreveszi a különbséget. Arról ír, hogy a reneszánsz előtt a szobrokat istentiszteletre, lakások, templomok, kápolnák díszítésére használták. A másodkézből származó, „használt" szobor olcsóbb volt, mint az új.

16 Nagy változásnak kellett bekövetkeznie a megközelítésben, mielőtt az emberek arra számíthattak, hogy többet kell fizetniük, mivel az adott darab régi: „...az első firenzei gyűjtők egyike 1431-ben arról 217