A Közlekedési Múzeum Évkönyve 13. 2001-2002 (2003)

III. RÉSZ • Közlekedéstörténeti és módszertani tanulmányok 149 - Krizsán Sándor: Rákospalota és Újpest lóvasút közlekedésének története 262

Krizsán Sándor Rákospalota és Újpest lóvasút-közlekedésének története Bevezető Fővárosunk első, Széna (ma Kálvin) tér és Újpest határa (a mai vasúti híd) között közlekedő közúti vasútjának keletkezéséről számos írás jelent már meg. Azonban a vonal részét képező, Pest és Újpest határától a Váci úton észak felé haladó ún. megyeri lóvasútról szinte alig van információ. Hasonlóan kevés adattal rendelkezünk a Rákospalotát és Újpestet összekötő „lópályáról" is.

1 E hiányosságot igyekszik pótolni, az eddig előkerült és többségében még publikálatlan források alapján ez a rövid tanulmány. Rákospalota mezőgazdasági jellegű falu volt. Fejlődése köszönhető Pesthez közeli fekvésének és főleg annak, hogy az 1846-ban átadott és kezdetben csak Vácig járó vasút megállt a településen, miáltal közelebb került a városhoz. Megélénkült a kirándulóforgalom a Palota (ma Rákospalota-Újpest) állomás mellett elhelyezkedő, jó levegőjű erdő és a finom ételeket kínáló vendéglő hatására. A faluban főleg zöldségtermesztéssel és állattenyésztéssel, valamint a termelt javak értékesítésével foglalkoztak. A palotai asszonyok, a „pancamárik" már kora reggel útnak indultak, hogy a szomszédos Újpest piacán, vagy Pest forgalmasabb árusító helyein értékesíthessék portékáikat: zöldségeket, gyümölcsöket, tejtermékeket. 1 A megyeri vonal létrejöttéről eddig csak azt lehetett tudni, hogy 1865-ben engedélyezték. (Kivétel: Dr. Kubinszky Miliály - Lovász István - Villányi György: Régi magyar villamosok. Budapesti Városvédő Egyesület, Bp., 2000. E munkában közölték először az átadás idejét). A rákospalotai lóvonatról már néhány összefoglaló írás megjelent (Keller László: A Budapestvidéki Villamos Közúti Vasút és elődei. In: Városi Közlekedés 1982/1., 36-37. p.; uő.: Lóvasutak a főváros elővárosi övezetében. In: A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada I. BKV, Bp., 1987. 156-158. p.), ám sajnos ezekben sok tévedés található, a szerző bizonytalan részinformációkat is felhasznált és megtörtént tényként közölt munkáiban. Újpest egész fiatal település volt. Gróf Károlyi István fóti földbirtokos 1840-ben alapította az uradalmához tartozó területen. A kezdetektől egyfolytában növekedett lakóinak száma, többségében iparosok, kereskedők és munkások leltek itt otthonra. Ok részben helyben dolgoztak, részben a szomszédos nagyvárosban találtak álláslehetőséget. Főleg a munkások, valamint a kereskedők számára vált fontossá a rendszeres és olcsó helyközi közlekedési kapcsolat fenntartása. Ezt a feladatot az 1840-es évek elejétől az omnibusz, majd mintegy húsz esztendő múltán a helyi hajójáratok látták el. A község néhány évtized alatt egészen városias jellegűvé vált; egyes helybeli kisipari vállalkozások nagyüzemi vállalatokká nőtték ki magukat. A megyeri lófogatú vasút keletkezése A Pest-újpesti lovasát - ünnepélyes keretek között - 1866. július 30-án nyílt meg, az utazóközönségnek augusztus l-jén adták át.

2 Az általa elért üzleti sikerek után a Pesti Közúti Vaspálya Társaság (PKVT) újabb, jövedelmezőnek ígérkező, nagy forgalmú útirányokban tervezte az építkezések folytatását. 1866. október 8-án vitatták meg az Astoriától a Városligetig, és e vonalból kiágazva a Pest-losonci vasút indóházáig (a mai Józsefvárosi pályaudvarig) vezető pálya tervét. 1867. november 4-én pedig a Kőbánya irányába haladó lóvonat építésével 2 A Pest-újpesti vonal építésének történetét ld.: Szabó Dezső: A lóvasút In: A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada I. BKV, Bp., 1987. 65-73. p.; Kovácsyné dr. Medveczky Ágnes: A Pesti Közúti Vaspálya Társaság első vonala. In: A Közlekedési Múzeum Évkönyve VIII. KÖZDOK, Bp., 1988. 271-284. p. 262