A Közlekedési Múzeum Évkönyve 13. 2001-2002 (2003)

III. RÉSZ • Közlekedéstörténeti és módszertani tanulmányok 149 - Szabó Attila: Endresz György (1893-1932) 217

voltunk Lippán, Radnán és Sólymoson ilyen térképeket felvenni. Mikor elmúlt a négy hét, másnap reggel úgy volt, hogy visszamegyünk. Én minden sportot űzök; nem voltam bajnok, de mindenikhez értek. Általában mindeniket elég jól tudom. Az úszást szeretem..." A katonai iskola elvégzése után (1913. aug. 18án) zászlós rangban a mindenkori trónörökös nevét viselő császári és királyi 19.-ik gyalogezrednél kap beosztást. „Ez egy igen híres ezred volt, a K.u.K. Jnfanterie Regiment Erzhercog Franz Ferdinánd No. 19, ahol sok igen előkelő később híres tiszt szolgált. A tisztek mind a győri, veszprémi és soproni fiúk közül kerültek ki. Kaptam egy regruta szakaszt, azokat kellett jól kiképezni, amit én meg is tettem. Azután az. ezrednél (az) altiszti torna és vívó tanfolyamot is én vezettem, ez igen szép megbízás volt, mert én voltam az ezred legfiatalabb tagja." A háború híre már itt, Tolmain-ben éri és 1914 júliusában kerül az orosz harctérre, immár hadnagyként. 1914. augusztus 17-én Jardónál esik át a tűzkeresztségen s 1914. szeptember 6-án fejlövéssel szerzi meg első sebesülését. Nem megy kórházba, a fronton, az ezredsegélyhelyen gyógyítják. 1915. augusztus 1-én főhadnaggyá nevezik ki. „Megsebesültem 1914 szeptember 6-án Pichavánál, fejvágást kaptam srapnell golyótól. 1914-ben november 18-án Krakkótól északkeletre Lengyelország körül, a német határhoz közel. Az oroszok Munkács felé nyomultak és mi Sulosova mellett voltunk, ott sebesültem meg újra. Támadás volt és én a kardommal a jobb kezemben támadtam, akkor kaptam egy jobb felsőkar lövést. Harmadik sebesülésem 1914 október 27-én Ivangorodnál történt. A bal ujjamon, de nem számítottam sebesülésnek, bár meglátszik a helye. " Több könnyebb sebesülése után 1915. szeptember 13-án ezredének nagy részével együtt Lemberg (Lvov) közelében harc közben hadifogságba kerül. Kijeven, Darnicán, Irkutszkon keresztül a Bajkál tó déli részén lévő Tayga községbe szállítják. Rövid időn belül megkísérli első szökését, de a kínai határnál elfogják és a szibériai berezovkai fogolytáborba szállítják. Pár heti fogság után újabb szökésre készül és 1916 július 12-én megindul nyugat felé. A vonaton, de főleg gyalog megtett útnak Irkutszk, Krasznojarszk, Novonyikolajevszk, Cseljabinzsk, Petrográd, Viborg, Helsingfors, Tamerforst, Rickimeki, Uleaborg, Toranea a főbb állomásai, míg végül Habarandánál sikerül átlépnie a svéd határt. A szökéssel kapcsolatban érdekes részleteket tudhatunk meg Endresz egy későbbi visszaemlékezéséből: „A tiszteknek naponta 2 óráig volt szabad sétálniok kint, természetesen őrizet alatt és erre a sétára alapítottuk mi a Pikász Ottóval a szökési tervünket. Egy szép napon, mikor már eléggé előkészültünk és tudtuk a szokásokat a fogolytáborban július 7-én vagy 8-án indultunk el. Eltereltük a post figyelmét, azt hiszem valami labdával, amit ide-oda dobáltunk és abban a pillanatban, mikor az nem nézett oda egy 100 méternyire lévő másik barakk mögé futottunk. De ezzel még csak a tisztibarakkokból voltunk kint és a nagy fogolytáborban bent voltunk, még pedig a legénységnél. Ott maradtunk 1 hétig, csak pár altiszt tudott rólunk, azok segítettek elbújni, mikor kellett, együtt mentünk dolgozni, a legénységgel, hogy ne legyen feltűnő a dolog. Azért nem mentünk tovább ki a táborból, mert tudtuk, hogy keresni fognak bennünket. Ott csak egy vasút volt, arra vigyáztak természetesen és a környékre is küldtek egy csomó kozákot lovon, akik átkutatták az egész határt. Ezt kellett kivárnunk, de ezt mi már előre tudtuk, s így a tervünket így csináltuk meg. Természetesen a kozákok visszajöttek 3-4 nap múlva, mert minket hiába kerestek, mi ott voltunk a legénységi barakkban. Egyszer névsorolvasáson is részt vettünk, akkor bizony igen dobogott a szivünk, de nem volt semmi baj, nem vették észre, hogy többen vannak ott. Hogy ne ismerjenek meg egy német gránátossal ruhát cseréltem és egy bécsi osztrák fiútól 2 rubelért megvettem a bajuszát. Igen szép nagy bajusza volt, és azt egy Pór nevezetű önkéntes káplár a fogolytábor színházában lopott spirituslakkal preparálta, így ragasztottam fel. Nagyon kellett vigyáznom, hogy le ne jöjjön, bizony alig aludtam az első éjszakákon, de azután megszoktam. Ilyen maskarával éltünk ott egy hétig, sokat drukkoltunk, izgultunk. Mikor azután a kozák patrul viszszajött és nem talált meg minket elhatároztuk, hogy ma éjjel, bár esős, sötét idő volt, hogy megyünk ki innen. Előzően kerítettük civilruhát is, 218