A Közlekedési Múzeum Évkönyve 13. 2001-2002 (2003)

II. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 29 - Szeibert János: A hajózási műszaki rajztár gyűjteményei 104

Szeibert János A Hajózási Műszaki rajztár gyűjteményei Bevezető A műszaki rajz készítését, szabályait minden országban, így nálunk is szabványok rögzítik, írják elő. Már a régi rómaiak és görögök életében is felismerhető az egységesítésre való törekvés, de ennek a tudatossá válása, csak a 19. század közepe táján kezdődhetett el. Az ipari munkamegosztás, a kooperáció és a gazdaságos termelésre való törekvés egyre több területen tette szükségessé a műszaki rajzok megjelenítésének egységesítését és az ezzel együtt járó szabványosítást. Ide kapcsolódik az ún. „csereszabatosság" fogalma is, amelynek megvalósítása egy termék előállításánál már pontos és szigorú gyártási előírásokat tartalmazó műszaki rajzokat követelt. Az egységesítés kezdeti foka a bevett gyártási szokások rögzítése, - ezekből jöttek létre az ipari ajánlások - majd később a szabványosítás. Ennek kiterjesztésesére sorra hozták létre az országos szabványosító intézményeket. Magyarországon 1921-ben alakult meg a „Magyar Ipari Szabványosító Bizottság", amelynek munkálkodása és előírásai valószínűleg a műszaki rajzok ábrázolására is kiterjedtek. Az ipari gyakorlati életben a műszaki rajzokat általában „okiratként" kezelik, és ezért ennek megfelelően különös gonddal készítik, használják és tárolják őket. A hajózási műszaki rajzgyűjtemény feldolgozása A Közlekedési Múzeum tulajdonában lévő műszaki tervrajzok, dokumentációk összessége, azaz a „Műszaki Rajztár" az archívum gyűjteményének egy tekintélyes, talán az egyik legnagyobb részét képezi. Az archívumban - és ezen belül a műszaki rajztárban - őrizzük Magyarország szinte minden közlekedési alágazatát átfogó, rendkívül gazdag műszaki dokumentációját. Itt megtalálhatók a vasúti, a hajózási, a repülési valamint a városi és közúti közlekedés nagyszámú technika és ipartörténeti értékű műszaki rajzai. Ennek ellenére erről az összegyűjtött és az adott kor műszaki életére jellemző, értékes ipari információkat hordozó anyag milyenségéről, mennyiségéről, feldolgozásáról, esetleg ezzel kapcsolatos meglévő problémákról eddig kevés szó esett. Talán közre játszhatott ebben az is, hogy a műszaki rajzok iránt érdeklők köre jóval kisebb, mint azoké, akiket a közlekedés egyéb más témái érdekelnek. így a következőkben a „Hajózási Műszaki Rajztár" gyűjteményéről, a dokumentáció mennyiségéről, rendezéséről és feldolgozásáról kívánok áttekintést adni az érdeklődés felkeltése, és főleg a hajózási műszaki rajzok megismertetése céljából. Ha a hajózási műszaki dokumentációról, mint önálló gyűjteményegységről, átfogó és teljes értékű képet akarunk kapni, akkor nemcsak a jelenlegi helyzetet, hanem ennek előzményeit is ismerni, értékelni kell. Ezért a gyűjtemény jelenlegi helyzetének felvázolása mellett kitérek az anyag feldolgozásának kezdetétől a napjainkig elvégzett munkára és a folyamatban lévő tevékenység ismertetésére is. Amennyiben az archívumi anyag feldolgozása tovább folytatódik - reméljük, hogy így is lesz - és az, az itt leírt szempontokra figyelve történik, ez a fontos gyűjtemény átláthatóvá, hozzáférhetővé és könnyen kezelhetővé válik. A műszaki dokumentációk muzeális értéke elvileg a tárgyi gyűjteményekével azonosnak tekinthető, csupán jellegükben, megjelenési formájukban térnek el azoktól. Bármennyire is hasznos volna minden hazai gyártású hajó, mozdony vagy bármely más tárgy egy-egy példányának a megőrzése, az ezernyi okból lehetetlen, gyakorlatilag nem megvalósítható. Ilyen esetekben a - jól megőrzött, használható és szakszerűen feldolgozott - műszaki dokumentáció nemcsak önmagában képez muzeális emléket, hanem valójában tárgypótló jellegű dokumentációnak is tekinthető. Sőt, némely műszaki dokumentáció nemcsak tárgypótló jellegű, hanem 104