A Közlekedési Múzeum Évkönyve 13. 2001-2002 (2003)

II. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 29 - Bálint Sándor: A Csonka 1909. típusú személyautó 94

megálltak, a hegytámaszokat leeresztették, majd fékpróbákat tartottak a lejtőkön stb. Minthogy a három Csonka kisautóval probléma nem adódott, a rendőrség nyomban kiadta a rendszámtáblákat és a forgalmi engedélyeket. Az egyetem udvarán vizsgáztatott Csonka-féle kisautók nyitott karosszériával készültek. Akkoriban a személyautók 70-80%-a nyitott kocsiszekrénnyel került forgalomba. Vezetőik, utasaik az adott időjárásnak megfelelő öltözéket viseltek, esős vagy hideg időben fejükre fejvédőt (haubnit) húztak, a sofőrök kesztyűben vezettek, szemüket a mai hegesztőszemüveghez hasonló okuláréval védték. Télen kucsmát hordtak, csizmába bújtak és sofőrbundát vettek fel. Ősszel és tavasszal viharkabátot viseltek. Az autóban ülők, ha kellett az arcukat is védték. A bőrösök kecskebőrből készült álarcokat árusítottak, amelyeknek a szemnyílásain kívül orr- és szájnyílásai is voltak. Egyes arcvédők szemnyílásaiba üveglencsét varrtak, így használója esős időben, havazásban is kilátott a bőr mögül. Minthogy a korabeli szabályrendelet miatt kb. 20 km/h sebességnél gyorsabban nem haladhattak a személyautók Budapesten, az ellenszél sem okozott túl nagy megpróbáltatást az autósoknak. Ha esett az eső, vagy havazott, felhúzták a vászontetőt s ez nyújtott némi védelmet a bennülőknek. A nyitott automobil sajátos autós divatot kreált. Megjelentek a bokánál, illetve a csuklónál szorosra köthető, buggyos blúzok és pantallók, a hölgyek közül néhányan rövidebbre vágatták hajukat, igazodva az autósapkák fazonjához. Csonka János leírásából ismert, hogy a postaautókat minden nap műszakilag ellenőrizték. Kitisztították a karburátor úszóházát a lerakódott üledéktől, ellenőrizték a gyújtást, megtisztították a gyertyákat, ha kellett újrazsírozták a csapágyakat, lemosták a járművet, a gázgenerátort megtöltötték karbiddal és vízzel, letisztogatták az égőket, ellenőrizték a gumiabroncsokat stb. A gondos ellenőrzésnek köszönhetően műszaki hiba miatt nem álltak a postaautók. A gépkocsiknak leggyakrabban a gumiabroncsuk ment tönkre. A 20. sz. első éveiben, csakúgy, mint korábban sima futófelülettel gyártották a köpenyeket, amelyeket virsliguminak neveztek, élettartamuk alig érte el az 1000 kilométert. Aki ránéz a Csonka 1909. típusú személyautóra azonnal észreveszi, hogy kerekeinek szerkezete eltér a mai autókétól, de azt is látja, hogy nincs pótkereke, köpenyei pedig mintázottak. A kisautó forgalomba állításának idején „virsliken" közlekedett, 1910-ben bőrszegecsekkel megerősített burkolatot húztak a köpenyre, e megoldást nevezték antiderapant-nak, amellyel 20-30 százalékkal megnövelték használhatóságát. Az autónak pótkereke sohasem volt, csakúgy, mint a többi gyártmánynak. Ha a sofőr gumidefekt miatt megállni kényszerült, a vezetőre nehéz feladatok vártak. A Csonka-féle kisautónak fúvott gumiabroncsát tengelyen hagyott keréken kellett cserélni, a kereket ugyanis, a csapágyazása miatt csak keréklehúzó szerszámmal lehetett levenni, visszahelyezése még bonyolultabb feladat volt. A függőleges síkban álló és folyton elmozduló, elforduló kerékről a köpeny és a tömlő lefeszítése embert próbáló munka volt, csakúgy, mint annak visszafeszítése. A műveletet bonyolította, hogy a vastag talpíven is át kellett húzni a tömlő hosszú szelepszárát, de úgy, hogy ne feszüljön, mert a fémszár kiszakadhatott a tömlőből. A kilyukadt belsőt, vagy a tönkrement külsőt a postasofőrök az ülések alatti ládában tárolt tartalékkal cserélték ki, vagyis ők gumikat nem ragasztottak az utcán, az „úrvezetők" annál többször rákényszerültek e műveletekre. A tömlőcsere az első világháború előtt 25-35 percig tartott, a gyakorlottabb sofőrök 20 perc alatt is elvégezték. Napjainkban már csak kereket cserélnek, az F-l-es versenyautókon azt is néhány másodperc alatt. A gumis szakemberek, ha ránéznek a kis Csonkára, vagy a korabeli autókra, bizonyára elismeréssel gondolnak 90-100 évvel korábban élő kollégáikra, rendkívüli ügyességükre, fizikai erejükre, amelyekre szükségük volt az abroncscserékhez. A Csonka 1909. típusú kisautó gondosabb szemlélője meglepődve látja, hogy műszerfalán egyetlen műszer sincs. Akkoriban a gépkocsivezetők tapasztalataik alapján a gyakorlatból tudták, becsülték meg haladásuk tempóját, s állapították meg tankolásuk idejét, mert sem kilométeróra, sem benzinszintmutató még nem létezett. A Csonka kisautó csupasz műszerfala tehát nem a gyártmány vagy a típus fogyatékossága. A sebességmérés illetve a sebesség túllépés sem volt egyértelműen meghatározható a kocsiban ülők számára. A világcsúcsméréseknél is a felhasznált időből és a lefu100