A Közlekedési Múzeum Évkönyve 12. 1999-2000 (2001)
II. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 31 - Soltész József: A Közlekedési Múzeum vasúti járműgyűjteményétől a Magyar Vasúttörténeti Parkig 60
mozdonya, amely 1887-ben készült az OsztrákMagyar Államvasút Társaság bécsi gyárában. További érdekesség az 1900-ban gyártott BudapestSzentlőrinci Helyiérdekű Villamosvasút 1. psz. villamosmozdonya és a BHÉV 1902-ből származó 28 psz., a MÁV 377 sorozattal megegyező gőzmozdonya (15. ábra). Ezen kívül még 30 városi tömegközlekedési jármű látható a múzeumban. 15. ábra A Szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban kiállított BHÉV 28 psz. gőzmozdony. Fotó: Soltész József Az említett múzeumok a magyar vasúttörténet járműveiből adnak egy szűkkörű válogatást, de egy igazi, a teljes vasúttörténetet átfogó nagyvasúti múzeumot nem pótolhatnak. A Magyar Vasúttörténeti Park 14 Korábban már említettük, hogy Nyugat-Európában az 1960-as években a gőzkorszak végével bontakozott ki az igény a nosztalgiavonatok, a vasúti skanzenek iránt. A második világháború után 1966-ban nyílt meg újra a Közlekedési Múzeum és még ugyanezen év őszén Budapesten megtartották a MOROP kongresszust (Európai Vasútmodellezők Szövetsége), amelynek rendezvényei nagy hatás gyakoroltak a magyar vasútbarátokra és a vasútért lelkesedő közönségre. 1 Dr. Heller György a "Magyar Vasúttörténeti Park született" című 2000-ben megjelent könyvében részletesen ír az első magyar vasúti skanzen létrejöttének hátteréről és körülményeiről. A Déli pályaudvaron, Siófokon, Hatvanban rendezett gőzmozdony bemutatók meghatározóak lettek a jövőre nézve, sokak fejében ekkor fogant meg először a gondolat egy központi nagyvasúti skanzen létrehozására. A Déli pályaudvaron többek között kiállították a 242, 301, 324, 326, 327, 328, 333, 342, 411, 424 sorozatú gőzmozdonyok működőképes példányait (16. ábra). Siófokon a szertartályos gőzmozdonyokat mutatták be, Hatvanban pedig ekkor állították ki a legöregebb megőrzött magyar gőzmozdonyt, a Sigl gyártmányú 1870-ben gyártott MÁV III. osztályú mozdonyt. Sajnos a MOROP kongresszus befejeztével -a hatvani mozdony kivételével- nem állították ki, vagy gyűjtötték össze egy helyre a mozdonybemutatók járműveit. Ezt tekinthetjük a nagyvasúti skanzen létrehozása egyik első elszalasztott lehetőségének, ami olyan következményekkel járt, hogy a MÁV később fatális félreértés folytán megsemmisítette a a 301 és 327 sorozatok utolsó működőképes példányait és az utókorra csak gépezetétől megfosztott fűtőmozdonyokat hagyott ezekből a történetileg kiemelten fontos gyorsvonati gőzmozdony sorozatokból. A Hatvanban kiállított mozdonyt a következő évtizedekben még 130 vasúti jármű kihelyezése követte -többnyire gőzmozdonyok- az ország vasútállomásain és különböző MÁV szolgálati helyeken. Ezeknek a kiállított járműveknek a nagy része a Közlekedési Múzeum, kisebb része pedig a MÁV tulajdonában volt. Ha valaki meg akarta ismerni a történeti gőzmozdonyokat, vasútállomásról vasútállomásra be kellett járnia az országot. Az 1970-es évek elején a MÁV és a Közlekedési Múzeum részéről ismét felmerült egy nagyvasúti skanzen létrehozásának gondolata. Elsőnek a helyiek kezdeményezésére került kijelölésre az Ó-Szolnoki indóház és vágányhálózata, mint lehetséges skanzen. A helyszín kiválasztása vasúttörténeti szempontból jónak mondható, mivel a Magyar Középponti Vasút eredeti indóháza és raktárépülete szinte változatlan formájában fennmaradt, ami annak is köszönhető, hogy a MÁV Tiszaparti teherpályaudvarként használta a területet. Az egyetlen probléma az volt, hogy az indóház épületét korábban bérlakásokká alakították át és a lakóknak új szállást kellett biztosítani. Időközben a járművek összegyűjtését is megkezdték a MÁV 71
