A Közlekedési Múzeum Évkönyve 12. 1999-2000 (2001)

III. RÉSZ • Közlekedéstörténeti és módszertani tanulmányok 103 - Barkóczi Jolán: Vasúti lapok a 19. században 306

für Eisenbahnen, Dampfschiffahrt und Verkehr címen, 1871 és 1878 között Központi Vasúti és Közlekedési Közlöny címet viselte, 1879 és 1944 között hivatalosan is a rövidebb címen jelent meg. Mint címe is mutatja, e lap nemcsak a vasúttal foglalkozott, hanem a gőzhajózási vállalatok híreivel is. A Vasúti és Közlekedési Közlöny 1887ben lett a közlekedési minisztérium hivatalos lapja. A minisztérium rendeleteit, díjszabási és közbeszerzési hirdetményeket közölte, a vasútvonalak építésére kiadott előmunkálati engedélyeket tartalmazta. A vasúttársaságok új vonalainak megnyitását a hivatalos közleményeket és a menetrendeket is közölte. A tőzsde és a vasúti értékpapírok állását minden számában hozta. Állandó rovata volt a vasúti és gőzhajózási híreknek. A vasúttörténet iránt érdeklődő e lapban találhatja meg a vasútépítést és a vasúti forgalmat tükröző statisztikai táblázatokat. Ezenkívül szinte minden szám közölt egy-egy nagyobb közlekedéspolitikai, közlekedés-gazdasági témájú cikket. A szerzők a minisztérium munkatársai és a vasúttársaságok vezetői voltak. E cikkek alapján is követhető, hogy az 1870-es években tették meg az első lépéseket a vasúti szakoktatás rendszerének kialakítására a kereskedelmi akadémián szervezett tanfolyamokkal, majd 1887-től a vasúti tisztképző tanfolyam létrehozásával. A nyolcvanaskilencvenes évek központi témája a helyiérdekű vasutak építése és a zónatarifa értékelése volt. Vasúti, postai és távirdai szakfolyóirat volt az 1875-ben és 1876-ban megjelenő Magyar Közlekedésügy c. lap, amelyet a hivatalnoki lapok szerkesztőjeként, valamint szak- és szépíróként is igen tevékeny vasúti pénzügyi tisztviselő, Wührl Jákó szerkesztett. A folyóirat terjedelmének egyharmada állt a vasúti cikkek rendelkezésére. Az 1875. évben többek között a következő vasúti tanulmányok jelentek meg: Egységes vasúti idő; A moravica-reschitza-szekuli keskenyvágányú iparvasút; A vasutak számjelzési mintája; Az időjárás befolyása a vasúti közelekedésre; London vasútai; A vasutak építési módozatairól; A Gotthard-pálya . A vasút volt a dualizmus korában Magyarországon a legdinamikusabban fejlődő közlekedési alágazat. A vasutasok létszáma 1867-ben 10,5 ezer volt, 1900-ban 89,5 ezerre nőtt. Számuk kétszer olyan gyorsan növekedett, mint a dualizmus korában szintén hatalmas fejlődést mutató iparban dolgozó gyári munkásoké. A vasutas társadalom 6,8%-át tették ki a mérnökök, jogászok és érettségizett hivatalnokok, 46,4%-át a vasúti forgalmat lebonyolító, szakvizsgákat letett mozdonyvezetők, kalauzok, állomás-elöljárók, váltóőrök, kocsimesterek, raktárnokok: vasúti besorolásuk szerint szolgák, (1884-től altisztek és szolgák). 46,8%-a a főként a vasúti műhelyekben és a pályafenntartásban foglalkoztatott munkás. A különböző műveltségű és iskolázottságú, de egységes rendszerben dolgozó vasutasok első lapja 1874-ben jelent meg. A hetvenes-nyolcvanas évek lapjai Az első, a vasutasok számára szerkesztett vasutas hetilap, a Vasút először 1874. szeptember 13-án jelent meg (2. ábra). Első négy évfolyama szorosan kapcsolódik a vasutasok körében elsőként, 1873 óta szervezkedő önsegélyző egyesülethez, a Magyar Királyi Államvasutak Kalauz Segélyező Egyletéhez, e szervezetnek volt hivatalos közlönye. Az egylet célja az volt, hogy pénzsegélyt kaphassanak a megbetegedett tagtársak és az elhunytak hozzátartozói. Bár az egylet működését hivatalosan nem engedélyezték, de a lap szerkesztője, Visontay Soma a lap 1876. június 18-i számában azt javasolta, hogy az egyes vasútállomások önállóan szervezzenek külön-külön segélyező pénztárakat, és az egymás közötti elszámolásokat a lap hasábjain tegyék közzé. 1876 végére 25 vasútállomáson alakult meg a segélyző pénztár, 1877 tavaszára a Vasút szerkesztői megszervezték a pénztárak kölcsönös segélynyújtását. Minden számban közölték azoknak a vasutasoknak a nevét, akik a benyújtott orvosi igazolás alapján a segélyző egyesülettől néhány forint havi segélyben részesültek a tagok 10 krajcáros befizetéseiből. Amíg a magyarországi vasúti segélyző egyesület működött, az önsegélyező tevékenység koordinálása a lap hasábjain történt, a lap állandó rovatában tették közzé a segélyre szorulók nevét, és itt jelent meg az is, hogy az egyes pénztárak milyen összeget ajánlanak meg segélyként. Az egyesület eljárási szabályzata elő is írta, hogy valamennyi pénztári csoport rendelkezésére álljon 307