A Közlekedési Múzeum Évkönyve 12. 1999-2000 (2001)

III. RÉSZ • Közlekedéstörténeti és módszertani tanulmányok 103 - Hídvégi János: A karburátortól a befecskendező szerkezetekig 221

A szabadalomban a benzinszint szabályozásának több módját kidolgozták, ugyanakkor a karburátornak is több változatát elkészítették. A találmánnyal a két feltaláló valóban egy olyan, a korábbi elgondolásokkal szakító berendezést állított elő amely rugalmasan alkalmazkodott a motor változó üzeméhez; a mindenkori terheléshez és fordulatszámhoz megfelelő keveréket biztosított, működése nem igényelt többlet energiát, nagyüzemi módszerekkel olcsón előállítható, és nem utolsó sorban teljesen veszélytelen volt. Csonka János és Bánki Donát a világon elsőként szabadalmaztatták az állandó folyadékszintű, fúvókás porlasztót. A tüzelőanyag-ellátó szerkezetüket motorjaikra, későbbiekben a Csonka tervezte gépkocsi motorokra is felszerelték. A hazai szabadalmaztatás után nem sokkal, 1893 augusztus 17-én Párizsban, majd augusztus 25-én Londonban szabadalmaztatta Wilhelm Maybach a Csonkáék karburátorával azonos elven működő, szerkezeti kialakításban eltérő tüzelőanyag-ellátó szerkezetét. Néhány évvel később a párizsi Longmar cég már sorozatban gyártotta a Csonka János és Bánki Donát által szabadalmaztatott szerkezettel megegyező működési elvű karburátorokat. Bánki Donát tovább folytatta a karburátorral kapcsolatos kísérleteit és 1898-ban mutatta be új karburátorát. Kísérletei során felismerte, hogy a kompresszió növelésével a motor teljesítménye és hatásfoka növekszik, ám annak határt szab a tüzelőanyag öngyulladása. Bánki motorjára kétúszóházas karburátort szerelt és a beszívott tüzelőanyag mellé a másik úszóházból az öngyulladás megakadályozására, a keverék belső hűtésére a motor égőterébe vizet juttatott. Az addigi 3-4-bar-os kompressziót, az öngyulladás veszélye nélkül 9 bar fölé tudta emelni. A mérések szerint amelyeket hazánkban és Németországban végeztek, a benzinmotorok 475-679 g/Kwh (350500 g/Leó) fogyasztásával szemben 312 g/Kwh (230 g/Leó) fogyasztást értek el, a vízfogyasztás 1.461 g/Kwh (1.075 g/Leó) volt. Ez utóbbi szabadalom nemzetközi szinten szélesebb körben vált ismertebbé, mint a karburátor, az 1900-évi párizsi világkiállításon is nagy érdeklődés övezte, azonban az akkoriban megjelenő új erőforrással, az 1897-ben bemutatott dízelmotorral nem tudta felvenni a versenyt. A karburátor - bár bizonyította legszélsőségesebb körülmények közötti használhatóságát mégsem változtatta meg egy csapásra a konstruktőrök gondolkodásmódját. Jó néhány évvel a hazai és külföldi szabadalmak után, még mindig készítettek, használtak, sőt még szabadalmaztattak is gőzölögtető berendezéseket. Egyik ilyen volt - az utolsók közül - az 1910 november 3-án Németországban 243 871 számon szabadalmaztatott Dürr-féle gőzölögtető berendezés, amely a karburátortól csak a szintszabályozást vette át. A kipufogógázzal fűtött labirint-edényben a tüzelőanyag levegő keveréke többszöri, áramlási ellenállást jelentősen növelő irányváltás után jutott a motor hengerébe. Leírása külön hang-súlyozta a keverék többszöri irányváltásának „kedvező"

7 hatását, amely tökéletes keveredést biztosít. Ám hiába voltak a legkülönfélébb újítások, a karburátornál jobb, olcsóbb és üzembiztosabb tüzelőanyag-ellátó berendezést nem tudtak alkotni. A különféle működési rendszerek kifejlesztése A karburátor, mely Csonka és Bánki idejében szerkezetileg rendkívül egyszerű volt, és alig néhány alkatrészből állt, mára egyes használati területeken rendkívül bonyolult szerkezetté vált. Hogyan is működik ez a karburátor? Az úszóházban és a motor szívócsövébe nyúló fúvókacsőben, a tüszelepet mozgató úszódob szabályozza az állandó - a fúvókacső kilépő szintje alatt néhány mm-el - a tüzelőanyagszintet. A fúvóka kalibrált furata határozza meg a fúvókacsövön átáramló tüzelőanyag mennyiségét. A szívócső szűkített keresztmetszetében, ahová a fúvókacső benyúlik, az áramló levegő sebessége megnő, nyomása lecsökken. A kialakuló nyomáskülönbség következtében az úszóházból a fúvókán és a fúvókacsövön keresztül megindul a tüzelőanyag áramlása (3. ábra). A szívócsőben nagy sebességgel áramló levegő a tüzelőanyagot apró cseppekké bontja. Az apró, még folyadék halmazállapotú cseppek párolgással tovább keverednek a levegővel. A szívócsőbe, a fúvókacső után egy ún. fojtószelepet szerelnek, amely a tüzelőanyag224