A Közlekedési Múzeum Évkönyve 12. 1999-2000 (2001)

III. RÉSZ • Közlekedéstörténeti és módszertani tanulmányok 103 - Bálint Sándor: Sopron és környékének autóbusz-közlekedése 1925–1950 között 135

4. ábra A győri Kft. Rába gyártmányú autóbuszai 1932 nyarán már nagy forgalmat bonyolítottak le Sopronban primátusát. A városon kívül azonban igyekezett magának megszerezni a forgalmasabb vonalakat: Schwab Richárdtól átvette a Kapuvár - Beled vonalat, majd a Kapuvár - Csorna, Kapuvár Celldömölk vonalakon próbálkozott. Minthogy ezeken különösebb sikereket nem ért el, helyettük Csorna - Győr között közlekedett hetivásáros napokon. Ez utóbbi vállalkozás kifizetődőnek bizonyult. Megszaporodott járatai járműparkjának gyarapodásához vezettek. Autóbuszait a győri cég műhelyében javíttatta, és szervizelte. Mindkét cég megtalálta számítását. Nem úgy a soproni taxisok. Ok rossz szemmel nézték a két társaság megerősödését, úgy érezték, hogy a város vezetősége nem törődik velük. Tiltakoztak a városi tanácsnál és követelték a győri cégnek nyújtott kedvezmények megvonását, a taxiengedélyeinek visszavonását. Minthogy próbálkozásuk nem járt eredménnyel, tarifa-harcba kezdtek. Mérsékelték az autótaxik és a bérautók viteldíját az egyik legnépszerűbb kirándulóhelyre kiírták, hogy a kiskocsik (4 személyig) és a nagykocsik (6 személyig) személyenként 60 fillérért, viszik az utasokat a Tómalomhoz. Akkoriban az autóbusz vonaljegye 50 fillérbe, a menettérti jegy pedig 80 fillérbe került. Sikerült ugyan néhány utast magukhoz csábítani, ám nagy eredményeket nem értek el, hiszen a néhány kilométerre levő Tómalomhoz jó időben kerékpáron mentek a fiatalok, az idősebbek pedig szívesen ültek társasgépkocsiba (5., 6. ábra). A nyereséges GYSEV 1934-ben újabb járműveket állított forgalomba, közülük leginkább a két sínautóbuszt bámulták meg a járókelők. Mindkettőt a Ganz gyárban építették, a kéttengelyesekbe 57, a négytengelyesekbe 80 ülést szereltek. E két korszerű jármű jó kihasználtsággal közlekedett, gyors és kényelmes kapcsolatot teremtve GyőrSopron és Ebenfurt között. A Kisalföld közlekedése és Sopron vidéke általuk is fejlődött. A két Társaság autóbuszai állandóan közlekedtek, de a rossz utak miatt viszonylag hamar elhasználódtak. Rugóik megnyúltak, favázas karosszériájuk csapolásai meglazultak, a kocsik a kanyarokban nyikorogtak. Üléseik is megkoptak. Egyes járatok autóbuszai délutánonként, különösen esős, sáros környezetben bemocskolódtak. A gépkocsivezetőknek nem volt idejük a karosszéria és az utastér kitakarítására, az ablakok lemosására. Minthogy kalauzokat, a győri cég környékbeli vonalain esetenként nem alkalmaztak nem volt, aki az utasokat ellenőrizze. Előfordult, hogy utasok a sáros csomagjaikat az ülésekre helyezték, a sáros csizmájú, cipőjű gyerekek felálltak az ülésekre és úgy nézték a tájat. A piszkos kocsit járató vállalatot szidták az utasok, feljelentéseket, bejelentéseket írtak, s küldtek a tanácshoz, valamint a megyei laphoz. Az írásokból egyebek mellett az is kiderül, hogy a gazdasági válság enyhülésével a lakosság igényessége nőtt, az egyes kocsikat kicsinek találták, nagyobb autóbuszok járatását követelték. A győri Kft., merthogy az utasok melegben szellőzetlennek tartották a zárt autóbuszokat, nyitható tetejű kocsikat is forgalomba állítottak. A Sopronvármegye c. újság 1935. május 7-i számában az egyik levélíró indulatosan követelte e kocsik forgalomból való kivonását, mint írta „...ilyen nyitott autóbuszok csak kiránduló autóbuszoknak valók és másutt csakis mint olyanokat használják. Kérem a Lővér-lakókat megszabadítani ezektől az új autóbuszoktól és újra a barna autóbuszokat járatni és a zseniális nyitott járműveket olyan vonalakon használni, ahol csakis nyáron van közlekedés, de akkor is vászontakaróval". Az ilyen nyitható tetejű kocsik Győrben és környékén, Magyaróvárott, Budapesten az Autótaxi Budapesti Automobil Közlekedési Rt-nél, valamint az IBUSZ-nál nagy közkedveltségnek örvendtek. A szidások, morgolódások ellenére is a város meg volt elégedve a győri vállalat szolgáltatásával, ezért, koncesszióját 10 évre meghosszabbította. 141