A Közlekedési Múzeum Évkönyve 9. 1988-1992 (1994)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 97 - Dr. Molnár Erzsébet: Banovits Kajetán életrajza (1841-1915) 123

DR. MOLNÁR ERZSÉBET Banovits Kajetán életrajza (1841-1915) A Magy. Kir. Közlekedési Múzeum első igazgatója, Banovits Kajetán 1841. augusztus 10-én született Mátyócon. A falu az Ung vármegyei nagykaposi - később tőketerebesi - járáshoz tartozott, ma Szlovákia területén fekszik. A települést magyarok és oroszok lakták, többségük római katolikus volt, mások pedig a görögkeleti valláshoz tartoztak. A múlt század közepén 400-nál alig többen laktak itt, számuk még e század nyolcvanas éveiben is alig haladta meg az 500-at. Banovits Kajetán keresztlevelét (7. ábra) a római katolikus plébánián állították ki, szülei Banovits Emánuel nemes úr és Berzeviczy Rozália voltak. Az egykori szülői házról készült fotó is megerősíti, hogy szegény nemesi családból származott, életmódjuk nem sokban különbözött a falu többi lakójáétól (2. ábra). Később valószínűleg átkeresztelkedett, mert egy 1941ben, a családról kiadott igazolás már református vallásúnak mondja. Egy testvére volt: Emil. Középiskoláit Ungváron végezte el, majd a budapesti Műegyetemre iratkozott be, ahol 1863-ban vasútépítő mérnöki diplomát szerzett. Munkássága legnagyobb részben a vasúthoz kapcsolódik. Tanulmányai befejezése után rögtön a pest-losonci vasútnál kapott állást, ahol építésvezető szakaszmérnökként dolgozott, később pályafenntartó szakaszmérnökként 1867ig. Ekkor egy mérnöki állást pályázott meg a kolozsvár-nagyvárad-károlyváros-fiumei vasútnál. Ezt az állást nem kapta meg - nagyon sok volt a jelentkező, de más vasúttársaságnál is -, és a kassá-oderbergi vasútnál helyezkedett el. A kassa-eperjesi vonal tartozott a felügyelete alá, majd a központi osztály mérnöke lett. Fokozatosan emelkedett a ranglétrán. Osztálymérnökké léptették elő, ekkor a liptószentmiklóshochwaldi szakasz tartozott hozzá. 1871-től a nyugati vasút építését ellenőrizte, majd a Vasútépítési Főfelügyelőség főnökhelyettesi beosztását kapta meg. Eddig főként gyakorlati munkájával tűnt ki, de vezetői kinevezései szervezőkészségét is kibontakoztatták. Elméleti tudása és szervezőmunkája igazából a MA V-nál érvényesült, ahol is 1880-tól dolgozott. Itt is hivatali előléptetéssel ismerik el munkáját; 1884-től az építési és gépészeti főosztály helyettes igazgatója, majd mint miniszteri tanácsos az önállósított gépészeti főosztály igazgatója lett. Műszaki újításai természetesen a vasúthoz kapcsolódnak. Főként a biztosítóberendezések területén kutatott eredményesen, de a világítással kapcsolatos újításai is sikeresek voltak. Legismertebb munkája a „ villanydelejes vasúti távjelző ", vagyis az állomási védjelző (3., 4. ábra). Szerkesztett egy új típusú kocsivészjelzőt is, és az előző újításával együtt az 1885. évi ipari kiállítás nagy érmét kapta meg. A műszaki feladatokon túl hivatali beosztásából adódóan szervezési kérdésekkel is foglalkozott (képzés és továbbképzés). A MÁV műhelyi és vontatási szolgálatának megszervezése is nevéhez fűződik. Tagja volt a Nemzetközi Anyagvizsgálók Egyesületének, és személyesen hívták meg 1904-ben a pétervári kongresszusra. Elméleti felkészültségét és gyakorlati tudását szakkönyvek szerkesztésével és írásával tette közkinccsé. Már fiatal korában Duna-gőzhajózási szaklapot szerkesztett. 1898-bán a „Geschichte der Eisenbahnen der Oesterreichisch-Ungarischen Monarchie" című munka 123