A Közlekedési Múzeum Évkönyve 8. 1985-1987 (1988)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 129 - Bálint Sándor: Az első hazai városi tulajdonú autóbusz-közlekedési vállalat története 379

olcsó autóbuszon apránként viszik majd terményeiket a piacra, ami viszont komoly jövedelemkiesést okozna nekik. A tanács és a főkapitány elutasította őket, s egyúttal felhívta figyelmüket a fuvarozással kapcsolatos számos visszaélésre, a magas fuvardíjakra. A környékbeliek megjelenését pedig természetesnek tartották, hatóságilag sem tiltották ki őket a város területéről, mert versenyre késztették a helyi fuvarosokat, s ez a fuvardíjak mérséklését vonta maga után. Végeredményben ilyen „fegyelmező" erőnek tartották a két éve alakult omnibusz vállalatot is, amely Gájból, Ségából szállította az utasokat a Kossuth utcáig. Pityi Mihály hajnali kocsiján kosarasok utaztak, akik a piacra vitték portékáikat, termelvényeiket, este pedig színházi járatként szolgált. 1906. január 30-án érdekes cikk jelent meg az „Arad és Vidéke" c. lapban. A terjedelmes írás közli olvasóival, hogy a lóvasúti társaságot egy idegen vállalat fogja megváltani és nyomban hozzáfog az aradi villamosvasúti hálózat kiépítéséhez. Ez a hír többek között Tenner Lajosnak, a társaság vezérigazgatójának is felkeltette a figyelmét, mert erről ő sem tudott. Budapestre utazott a Forgalmi Bankba és a Magyar Vasúti Forgalmi Rt.-hoz információkért. E hír Rudas Samut is aktivizálta. Beadvánnyal fordult a tanácshoz, amelyben kérte, hogy a kizárólagos jogot adják meg neki, mert a lóvasutat ugyan nem tartja versenytársnak, azonban a villamosvasút kiépítése lehetetlenné tenné vállalkozását. Némi fenntartását foglalta sorokba az Arad-hegyaljai vasút ama tervéről, amely szerint járatait a város központjába kívánja vezetni. Úgy vélte, hogy ez már bizonyos aggodalomra ad okot, mert csökkentheti az autóbuszon utazók számát. Tenner, amikor Aradra visszautazott, az újságban megjelent cikkről nem nyilatkozott; egyesek úgy vélték, hogy az írás magja igaz lehetett. A gyorsan épülő Arad-hegyaljai vasút felkereste a lóvasúti társaságot, s kérte a lóvasúti pályák használatának engedélyezését a központig, a Szabadság térig. A társaság nem utasította el, de nem is biztatta, — írásos ajánlatot kért. Néhány nap elmúltával megkapta a tervezetet, amelyben a vasút a központba kérte kocsijainak bevezethetőségét, továbbá a külső lóvasúti vonalak használatára is benyújtotta elgondolását. Bejelentette, ha a lóvasút a külső vonalakra nem engedi bejárni a motoros vasutat, új pályát fog építeni, és a város perifériáján félkörben kiépítve vonalát, Arad túlsó pontjáig bonyolítja le majd a személy- és áruforgalmat. E levelének másolatát a városhoz is eljuttatta, egyben kérte, hogy adjanak neki területet a város túlsó végében építendő kocsiszínek, illetve végállomás céljaira. A lóvasút azonban nem kívánt szerződésre lépni az Arad-hegyaljai vasúttal, tiltakozásul felírt a Kereskedelemügyi Minisztériumba és kérte az 1868/69-ben kötött szerződésben foglaltak minisztériumi megerősítését. Rudas, amint a sajtóból értesült az Arad-hegyaljai vasút tervéről, újabb beadványnyal fordult a tanácshoz, újra kérte a kizárólagos jogot. A város tanácsa, sőt már a közgyűlés is állásfoglalt ebben a kérdésben, s elutasította Rudas kérését. A tanács ezt újólag is megtette, arra is hivatkozva, hogy autóbusz-közlekedésre bárkinek adható engedély, aki a feltételeknek megfelel, — így döntött a közlekedésügyi miniszter. 395