A Közlekedési Múzeum Évkönyve 8. 1985-1987 (1988)

I. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 47 - Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébet: Kölber-kocsik a Múzeum gyűjteményében 67

építés után, a 60-as években kezdett kialakulni ez a gyűjtemény, nem annyira a tervszerű gyűjtő tevékenység, mint inkább az esetenként a Múzeumba került tárgyak révén. Egy önálló kocsigyűjtemény létrehozásának elhatározása 1967-ben érlelődött meg. Ekkor kapott a gyűjtemény önálló gyűjteménykezelő muzeológust, kezdődött meg a tervszerű gyűjtés, jelentős anyagi ráfordítás biztosításával. Az elhatározást siettette az a felismerés, hogy egy ilyen gyűjtemény létrehozása szempontjából szinte a 24. órában voltunk: a második világháború folyamán a fogatolt járműállomány jelentős része elpusztult, elkallódott, s pótlására — a növekvő ütemű közúti motorizáció miatt — nem került sor; a kocsihoz értő idős szakemberek generációja is lassan kihal, s így egyre kedvezőtlenebbek a feltételek a begyűjtött járművek azonosításához, helyreállításához, restaurálásához. Ilyen körülmények közt — a fogatolt járművek alkonya után — az eredményes gyűjtőmunka nehéz feladatnak bizonyult. Gyakran kellett megküzdeni a közömbösséggel, az értetlenséggel, míg végül is valamelyik régi neves kocsigyár megmaradt hintájára, egy-egy jellegzetes kocsira találtunk."

1 Az első gyűjtési célok között szerepelt „a neves magyar kocsigyártók eredeti darabjainak felkutatása", és ez a továbbiakban is kiemelt szempont maradt, mint arról a géperő nélküli gyűjtemény fejlődését ismertető későbbi tanulmány úgyszintén beszámolt.

2 Magyarországon a kocsigyártók körében a vitathatatlan első hely a Kölber-kocsigyárat illette meg, a hazai ipartörténetben elfoglalt rangját és jelentőségét mind a korabeli sajtó, mind pedig a szakirodalom

3 kiemelkedőnek ítélte meg. A Kölberkocsigyár hírnevén szinte az idő sem fogott, s annak ellenére, hogy több mint százéves fennállás után a gyár az 1930-as években tönkrement, termékei a mai napig közismertek és keresettek a hozzáértők körében. (Utóbbiakon ebben a vonatkozásban nem a múzeumokat, hanem a hajtósporttal és a kocsihajtással, illetve gyűjtéssel foglalkozókat értjük elsősorban.) A Közlekedési Múzeum több, mint két évtizedes intenzív gyűjtőmunkája során mindvégig egy lappangó, de igen erős konkurrenciával számolhatott a Kölbergyártmányok és a kapcsolódó archivális anyagok gyűjtése terén, s ez természetesen a gyűjtés eredményességére is kihatott. S noha a tervszerű és alaposan szervezett gyarapító munka mellett még a szerencse is kísérte a Múzeum gyűjteménykezelőit és segítőtársait, a közel kétszáz darabot számláló eredeti fogatolt járműegyüttesnek kb. csak a 5 %-át tekinthetjük hiteles Kölber-gyártmánynak. Az archivális és a könyvtári anyagok számszerű növekedése pedig igen kismérvű, s csak ezrelékben mérhető. Más kérdés persze a minőség: a néhány darabos gyarapodás például unikális rajzokat tartalmaz. A puszta számadatok azonban egyéb szempontból is félrevezethetőek. A százalékos arány valóban alacsonynak tűnik, pedig egyetlen más kocsigyártó üzemtől, cégtől, műhelytől stb. sincs annyi járművünk, mint a Kölberekétől. (Általában a 2—3 darabos országos előfordulás — egy-egy terméktípusból és azonos készí1 Kopcsándi Ferenc: A géperők nélküli járműgyűjtemény. = A Közlekedési Múzeum Évkönyve II. 1972—1973. (Szerk.: Dr. Czére Béla), Közdok, Bp., 1974. 67—88. p. 2 Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébet: A géperő nélküli járműgyűjtemény újabb fejlődése (1973—1980.). = A Közlekedési Múzeum Évkönyve V. 1979—1980 (Szerk.: Dr. Czére Béla), Közdok, Bp., 1981. 53—79. p. 3 Jordán Károly—Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébet: A Kölber-kocsigyár története. = A Közlekedési Múzeum Évkönyve III. 1974—1975. (Szerk. Dr. Czére Béla), Közdok, Bp., 1977. 213—237. p., továbbá Kócziánné Dr. Szentpéteri Erzsébet:A fővárosi kocsigyártó ipar története a tőkés fejlődés kezdetétől az első világháborúig. = A Közlekedési Múzeum Évkönyve VI. (Szerk. Dr. Czére Béla), Közdok, Bp., 1979. 249—311. p. A részletes irodalomjegyzék utóbbi 311. oldalán található. 68