A Közlekedési Múzeum Évkönyve 8. 1985-1987 (1988)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 129 - Dr. Frisnyák Zsuzsa: Út-, híd- és révvámok Magyarországon (1853—1890) 241

megye első alispánjának jelentése szerint: „. . .ha az illető tulajdonos család nem tudta volna több oldalú nagy befolyása által a törvényszabta hatósági eljárás alkalmazását mindig elodázni, vagy ha az illető vámszedési jog tulajdonosai bírtak volna a törvény iránti annyi tisztelettel viseltetni", már rég megszűnt volna ez a feleslegessé vált vám.

9 A magánvámok csoportján belül külön csoportot képviselnek azok a vámok, amelyeket a kincstár mint uradalom, földesúri szabadalom alapján bírt. Hiába voltak ezek a vámok az államkincstáré, kezelésük módjában a magánvámok természete szerint jártak el. Ilyen volt például a magyarcsanádi révvám, amelyet a kincstár régi földesúri jog címén bírt. Mivel a magánvámok tarifái alacsonyabbak voltak a többi vámhoz képest, rendkívül fontos volt, milyen tulajdonnak számított egy-egy vámtárgy. A szolnoki Tiszahidat például 1860—64 között a kincstár tulajdonában álló magánvámok közé sorolták. Ekkor a híd jövedelmei jelentékeny mértékben lecsökkentek, s a bevételek még a karbantartás költségeit sem fedezték. Ezért 1864-ben a híd magánvámok közé helyezését a „fenálló szabályzatok megsértésének" minősítették, s a hidat az Országos Építészeti Alap kezelésébe visszahelyezték. A tulajdonos személye döntötte el évtizedekre a tokaji közúti Tisza-híd sorsát is. A tokaji híd tulajdonosa, a diósgyőri koronauradalom a hidat elzálogosította a magánkézben levő Osztrák Nemzeti Banknak. Amikor a hidat 1861-ben elsodorta egy jégzajlás, sem a bank, sem a diósgyőri koronauradalom nem vállalta az állandó híd építésével járó tetemes költségeket. Emiatt Észak-Magyarország legjelentősebb átjáróján, a tokaji közúti hídon 1861—96 között egy ideiglenes hídon folyt a közlekedés. Az ideiglenes híd magas fenntartási költsége a legdrágább átkelési hellyé tette Tokajt a Tiszán. Kikerülni viszont nem lehetett, illetve nem volt érdemes. Az 1880-as I.tc. értelmében megépült barcsi Dráva hidat is a magán vámok szerint kezelték. Emiatt a híd vámszedés ügyével nem a Pénzügyminisztérium foglalkozott, hanem a KKM. A barcsi híd bevételei is a KKM pénztárába folytak be. A magánvámok vámtételeit az illetékes törvényhatóság állapította meg. Ezeken a vámokon vámmentességet élveztek az 1848 előtti kiváltságos személyek. (L. a vámmentességekről szóló fejezetet.) A magánszemélyek vámjövedelmei, abban az esetben, ha ez a jog földbirtokkal állt kapcsolatban, az 1875: XXII. te. alapján járadékadó: ha a jog nem földbirtokkal állt kapcsolatban, akkor az 1875. XXIX. te. alapján keresetadó köteles volt. Törvényhatóságok, városok, községek vámjai Ilyen volt például a marosvásárhelyi híd, a hosszúrévi híd, Nagyvárad Kőrös-hídja, Nagyekemező község Nagy küküllő-hídja, Sóna község Olt-hídja, Farkasfalva Garamhídja, Dés Szamos-hídja, Öcsöd község Hármaskőrös-hídja, Ráckeve hajóhídja, a szegedi vashíd, a hortobágyi híd, a szentesi „Széchenyi" „kongó" tégla út stb. vámja. A magánosokhoz hasonlóan a törvényhatóságoknak is nagy kiadást jelenthetett vámtárgyaik fenntartása. Helyzetük is kedvezőtlenebb volt: lemondhattak vámszedési jogukról, de karbantartási kötelezettségük fennmaradt. A törvényhatósági közgyűlések hatáskörébe tartozott a javaslattétel a vámszedések engedélyezésére, a vámdíjszabályzatok megállapítása és módosítása, valamint a vám9 OL. K. 173. 1880. 12. t. 282. s. Zemplén vm. első alispánja, Sátoraljaújhely, 1871. júl. 3. 247