A Közlekedési Múzeum Évkönyve 8. 1985-1987 (1988)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 129 - Dr. Dienes Istvánné: Az útlevél hazai történetéből 177

kodott.

147 Azon már csak eltűnődhetünk így utólag, milyen adatok is lehettek abban az útlevélben: Kossuthné ugyanis akkor épp 40 éves volt; s ugyanazzal az angol útlevéllel egy hét múlva a 18 esztendős Hogel Emília, Dembinszky Tivadar őrnagy felesége utazott el Sumlából Konstantinápolyba, s onnan tovább Amerikába. Az Újvilágban Dembinszkyné nem érezte jól magát, s nemsokára hazajött, hogy visszatérjen Temesvárra, gazdag kereskedő szüleihez; ekkor Pesten hamis útlevél használatáért két hétre ítélik, s aztán szabadon bocsátják. A 48-as emigránsok körében a hamis útlevél használata majdhogynem magától értetődő volt; Teleki László derűsen számol be arról levelében, hogy ő Svájcból a Badeni Nagyhercegségen keresztül, Mannheimtól a Rajnán Koblenzig és Emsig, s onnan Kölnön át a belgiumi Spa-ig utazgat jó s megújított passzusával, amely szerint ő Henry George Bunbury, becsületes, békés angol alattvaló. A határon ez előtt minden rendőrségi tisztviselő meghajlik.

148 (Biztonsága azonban csak képzelt volt: 1860 decemberében hamis útlevél birtokában, álruhája ellenére letartóztatta a szász rendőrség és kiszolgáltatta Ausztriának.) A szabadságharc utáni rend megteremtésének módszere itthon az volt, hogy mindenkit illetőségi helyére küldtek, ha megkapta — Aradon vagy másutt — az úti levelet; ez azonban semmiképp nem jelentette azt, hogy utóbb nem tartóztatták le. Kubinyi Ferenc, Nógrád vármegye országgyűlési képviselője magának Zichy Ferencnek, az orosz hadak mellé rendelt császári biztosnak parancsából kapott Aradon hazatérési engedélyt, utóbb mégis 3 évre ítélték;

149 sokakat letartóztattak később a komáromi kapitulánsok közül is (összeesküvés címén), akik pedig a vár feladásakor büntetlenségi menlevelet nyertek. Azok sem jártak sokkal jobban, akik — nem bízva az ígéretekben — külföldre kívántak távozni a komáromi őrseregből: nem szabályszerű útlevelet kaptak ugyanis, hanem kény szerútlevelet, amely Amerikába való kivándorlásra szólt, csak a porosz követség láttamozása kellett rájuk, és rajtuk „ama határozott záradék volt olvasható, hogy a velük utazónak nem szabad többé hónába visszatérnie."™ Az itthonmaradottak nem hagyhatták el lakhelyüket, az egész ország egyfajta dermedt háziőrizetben élt. Ebből következik, hogy az 1850-es években a belföldi útlevél — a Reise-pass — a legfontosabb okmányok közé tartozott, enélkül valóban nem lehetett a szomszédos faluba sem elmenni. Alexander Bach császári belügyminiszter rendszere a bürokrata rendőrállam mintaképe volt: mint minden elnyomó hatalom, amely tudatában van a vele szembeni ellenállásnak, felülről szervezett, többszörös ellenőrzéssel biztosított hatalmas hivatali apparátust épített ki. Teljesen átszervezték az ország közigazgatását : Magyarországot öt kerületre, 43 megyére és 244 járásra osztották fel, a kerületek élén kinevezett cs.kir. főispánok, a megyék élén cs.kir. megyefőnökök, a járások élén császári biztosok álltak. Míg a rendi világ közigazgatását mintegy 6700 tisztviselő látta el, többnyire szerény tiszteletdíj ellenében, a Bach-rendszer 18000 jól fizetett hivatalnokot alkalmazott, s épp így megháromszorozódott az aktagyártás is. A hivatalnokok túlnyomó része német vagy cseh volt, s idegenekből verbuválódott az a 12000 zsandár is, aki az országban állomásozott, a 3 emelt létszámú osztrák hadtesten kívül.

151 Az útrakelőt lépten-nyomon igazoltatták, zaklatták, ellenőrizték.

152 147 Somlyói Tóth Tibor: Diplomácia és emigráció „Kossuthiana". Nemzet és emlékezet, Magvető Kiadó, Bp., 1985. 115—117. p. 1M Klapka i.m. 501. p. 149 Hunfalvy i.m. 350. p. 150 Klapka i.m. 269. p. 151 Csizmadia Andor: A magyar közigazgatás fejlődése a XVIII. századtól a tanácsrendszer létrejöttéig. Akadémiai Kiadó, Bp., 1976. 92—93. p. 152 Kováts i.m. 309., 317. p. 224