A Közlekedési Múzeum Évkönyve 7. 1983-1984 (1985)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 89 - Dr. Eperjesi László: Adalékok a hazai gépjármű-közlekedés 1918—1919. évi történetéhez 337

április 20-án kiadott 40 000./1912. M. E. sz. rendelet szabályozta, a belügyminiszter fennhatósága alatt. Az első tanfolyam 1912. május 14 és július 5 között zajlott le. Korábban csak valamelyik kereskedőcég vagy javítóműhely magántanfolyamán — amelyek továbbra is működnek — sajátíthatták el az érdeklődők a gépjárművezetést. Amíg az ezek által nyújtott képzés értéke sokszor erősen vitatható, addig az állami sofőriskola mind elméletileg, mind gyakorlatilag a korabeli legmagasabb szintű képzésben részesítette hallgatóit. Igaz, nem olcsón: egy tanfolyam költsége kb. 300 koronába került. (A magántanfolyamok kb. 100—120 koronába kerültek.)

13 Az első világháború előtti években a gépjárművezetők számának növekedése viszonylag gyors: 1912-ben 1008-an, 1913-ban 1037-en, 1914-ben 1164-en teszik le sikeresen az automobilvezetői vizsgát. A rendőrség 1910 júniusától 1914 végéig összesen 5431 vezetői jogosítványt adott ki. A világháború kitörése fokozta az érdeklődést a gépjárművezetés iránt. „Feltűnő nagy szóban jelentkeztek jelöltek az év utolsó hónapjaiban gépjárművezetői vizsgára, abban a reményben, hogy bevonulás esetén mint gépjárművezetők teljesíthetnek katonai szolgálatot" — írja a rendőrség 1914. évi jelentése.

14 11 A rendelet IV. fejezetében („a gépjárművek vezetőinek képesítéséről") előírja, hogy gépjárművet csak olyan egyén vezethet, aki a megfelelő gépjárművezetői vizsgát letette. A vizsga feltétele a 18. életév betöltése, de közhasználatú gépjárművet csak olyan férfi vezethet, aki életének 21. évét már betöltötte. Nem tehet vizsgát az, „aki a gépjármüvek vezetésére való alkalmasságot kizáró betegségben, testi vagy szellemi fogyatkozásban szenved", és azok sem, akiket „közbiztonsági vagy közrendészeti okokból megbízhatatlannak kell tekinteni." A vezetői vizsga és az e szerint kiadott jogosítványok a gépjármű hajtóereje szerint különbözőek lehettek. Jogosítványt leheteti szerezni a 16 LEnél (kb. 12 kW) kisebb (első fokozat) és az ennél nagyobb (második fokozat) hajtóerejű gépjárművek vezetésére. Közhasználatú gépjárművet csak a második fokozatú képesítést szerzett sofőr vezethetett. Vizsgát lehetett tenni motorkerékpár vezetésére is. A vezetői vizsga letételét a rendőrségnél kellett kérvényezni. „A kérvényben meg kell jelölni a folyamodó nevét, lakhelyét, eddigi foglalkozását, igazolni az életkort, meg kell jelölni, hogy mily hajtóerejű gépjárműre és mily fokozatra kívánja a folyamodó a képesítést, végül hatósági orvosi bizonyítvánnyal igazolni kell, hogy a folyamodó nem szenved olyan betegségben, avagy testi vagy szellemi fogyatkozásban, amely öt a vezetésben gátolná. Mellékelni kell továbbá kérvényezőnek az igazolványba helyezendő 6/9 cm nagyságú kemény lapra nem ragasztott arcképét." Amennyiben kizáró ok nem forgott fenn, a rendőrség kijelölte a vizsga időpontját. A gépjárművezetői vizsga közrendészeti részből és műszaki részből állt. Közrendészetből a kiküldött rendőrtisztviselő vizsgáztatott, míg a műszaki részből a rendőrség által felkért polgári szakértő. (Mindig az Országos Automobilszakértő Bizottság egyik kijelölt tagja). „A vizsgázó köteles a vizsgán megfelelő hajtóerejű és fokozatú gépjárművel megjelenni." „A vizsga szóbeli és gyakorlati. A szóbeli vizsgánál: a gépjármű főalkatrészeinek általános ismerete és az üzembiztonság szempontjából fontos alkatrészeknek, valamint a különböző esetekben követendő eljárásoknak, végül a közúti forgalomra vonatkozó helyi és rendőrhatósági szabályoknak ismerete követelendő meg. A gyakorlati vizsgánál: 1. A fékek és a kormány kipróbálása, továbbá a gyújtókészülék megvizsgálása után a motor megindítása, egyszerű próbamenet rövid szabad területen (például irány betartás, az útvonalon jelzett akadály kikerülése, hátrafelé vezetés, fordulás keskeny utakon, közvetlenül vagy többszöri hátrálással stb.) 2. Gyenge forgalmú utakon járművek kerülése, előzése, kapun ki- és behajtás, mellékutcákba fordulás, vezetés közben dudálás, sebességváltás (lehetőleg hegy-völgyes úton) a különféle sebességek alkalmazásával; fékek kezelése változó körülmények között. 3. Záróvizsga élénk forgalmú utakon, mely legalább fél órán át tartson és lehetőleg minden forgalmi viszonylatot felöleljen (lassúmenet, szabályszerű gyorsmenet, megállás, fordulás, jelzés stb.)". Szóbeli vizsgát egyszerre több vizsgázó is tehetett, de gyakorlati vizsgára mindenkit külön bocsátottak. Sikertelen szóbeli vizsga esetén gyakorlati vizsgára nem kerülhetett sor. A rendelet előírja, hogy a vizsgán a vizsgáztatóknak a gépjárművön kell helyet foglalniuk és „tartózkodniuk kell felesleges utasítások adásától, figyelmüket inkább arra fordítsák, hogy a vezető a különféle helyzetekben kellő nyugalommal és lélekjelenléttel rendelkezik-e, és szemmértéke, leleményessége a bonyolult forgalomnak megfelelő-e, hogy a sebességváltót időszerűén kezeli-e, és a fékeket helyesen használja-e, a zörejt és füstképzést tudja-e mérsékelni ?" Sikeresnek a vizsgát akkor tekintették, ha vizsgázó a szóbeli és a gyakorlati vizsgán is megállta a helyét. A vizsgára jelentkezőkről, a vizsgák eredményéről és a kiadott jogosítványokról a rendőrség nyilvántartást vezetett. — Vö. Magyarországi Rendeletek Tára, 1910. 244—246. és 270—273. p. i

2 Jelentés a budapesti állami rendőrség 1911. évi működéséről. Radó, Bp., 1912. 204—205. p. 340