A Közlekedési Múzeum Évkönyve 7. 1983-1984 (1985)

III. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeiből 551 - A 75 éves magyar repülőmodellezés emlékei (Winkler László) 591

/. ábra. Sablik István meleg levegővel töltött léggömb modelleket bocsátott fel 1784-ben Pesten. Az eseményt a Piarista-ház falfreskója őrzi az utókornak Az ember stabil repülőszerkezettel való felemelkedése ebben az időben már csak a megfelelő könnyű erőgépre várt. Ez 1903 decemberében meg is hozta a várt ered­ményt: az amerikai Wrigt testvérek első sikeres motoros repülésével. Az ő gépük is kicsiben megépített és sárkányszerűen a szélben felengedett modellek alapján érte el legcélszerűbb formáját. A repülés Európában való megjelenésekor — érdekes módon — ösztönösen a Pénaud-formát követték, vagyis a szárny mögé helyezték a vezérsíkokat, szemben az amerikaiakkal, ahol ezt a szárny előtt alkalmazták. Ez időben megfordult a sorrend; a sikeres repülőszerkezetek: Farmon, Voisin, Blériot formái sorra jelentek meg kicsinyítve is, a repülőmodellezők munkájában. 1909-ben, amikor Európa legsikeresebb repülője, a francia Blériot átrepülte a La-Manche csatornát és repülését még ez évben Budapesten is bemutatta, már az első magyar repülőmodell versenyt is megtartották a Rózsadomb oldalában. Bobrovszky Tivadar, Dedek Egyed, Gattaringer Viktor, Kinczl Mihály, Tomkovszky Károly voltak az 1984-ben 75 éves magyar repülőmodellezés megalapítói. Munkáikból Múzeumunk számos dokumentumot és tárgyi emléket őriz, ezeket kívánjuk itt röviden bemutatni 4 (2. ábra). A dokumentumok közül kiemelkedik és múzeumi kiállításunk értékes exponátuma az a levél, amelyet Blériot eredeti levélpapírján Hevesy Vilmos, Blériot egyik segítője 4 Dr. Frohner Román: Az első magyar országos modell-aeroplánverseny. Aeró, 1913. évi 9. sz. 5—7. p. 592

Next

/
Oldalképek
Tartalom