A Közlekedési Múzeum Évkönyve 6. 1981-1982 (1983)
II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 131 - Bálint Sándor: A Budapesti Autóbusz Közlekedési Rt. (BART) története 521
kérte a kormányhatóságot, hogy a fővárossal szomszédos, illetve a környékbeli községekbe vezető autóbuszvonalakra a jövőben kizárólag a székesfőváros részére adjon ki iparengedélyt; de mindenképpen biztosítsa az elsőbbséget a főváros részére. E kérelemnek az szolgáltatta az alapját, hogy az 1922. évi XII. t. c. 40. §-a értelmében a rendes járati időhöz kötött autóbusszal űzött személyszállító ipar gyakorlására vonatkozó engedélyt — amennyiben az nem kizárólag Budapest területére szólt — az érdekelt törvényhatóság meghallgatása után a kereskedelemügyi miniszter adta ki. A főváros közlekedésének fejlesztése viszont egységes szemléletet, jól átgondolt koncepciót kívánt, és abba nemigen fértek bele az egy vagy két autóbusszal működő magánvállalatok. Békefyék élénken figyelték ezeket a vitákat, mert a fővárossal kötött szerződésük a lejártához közeledett. Bár vonalaikat a 12-est, a 15-öst és a Közmunkák Tanácsától időközben átvett margitszigeti járatot a legnagyobb igyekezettel látták el, jövőjük mégis bizonytalanná vált; szerették volna autóbuszszolgáltatásuk megszűnését elkerülni. Abban bíztak, hogy kocsijaikat tovább járathatják, hiszen Rába autóbuszaik még nem amortizálódtak. Reményüket a SZAÜ üzletvitelének bonyodalmai, aggasztó mérvű deficitje és járműhiánya is táplálta. Jól tudták, hogy a tervbe vett újabb 100 autóbusz beszerzése, kormányhatósági jóváhagyása, a megrendelések kiadása, a járművek elkészítése, forgalomba állítása évekig elhúzódik. A tanács és a SZAÜ meg volt elégedve a BÁRT munkájával, éppen ezért a környéki közlekedés lebonyolításába akarták bevonni. A SZAÜ 1929. június 14-én beadványnyal fordult a tanácshoz, illetve a főváros közgyűléséhez, a környékbeli autóbuszközlekedés fejlesztése érdekében. Emlékeztetett arra, hogy az 1927. évi 176. 073-Y sz. tanácsi határozattal jóváhagyott szerződés 2. §-a úgy intézkedik, hogy a vállalkozó köteles minden kártérítés nélkül levonulni azokról a vonalakról, amelyeken a SZAÜ kívánja autóbuszait járatni. A SZAÜ a 12-es és a 15-ös jól bejáratott, jól fizető vonalakat átvenni szándékozik, s ez irányú tervét június 2-án be is jelentette. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a BÁRT a szerződés ideje alatt összes kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tett „... és ezért méltán támaszthat igényt arra, hogy az általa súlyos anyagi áldozatok árán alapított vállalkozás anyagi sikere érdekében a tulajdonát képező autóbuszok további foglalkoztatása iránt a székesfőváros részéről valamelyes intézkedés történjék.' 1 '' Minthogy a korábbi közgyűlési és tanácsi határozatok már leszögezték, hogy a környéki járatokat kiterjesztik és a SZAÜ vonalhálózatán nem tűrik meg a magánvállalkozásokat, viszont, mivel a SZAÜ egyelőre nem rendelkezik elgendő kocsival, ezért a felszabaduló BÁRT autóbuszokkal kívánják a közlekedést ideiglenes jelleggel beindítani. A SZAÜ az eddigi szerződéshez hasonló megállapodást tervez a BART-tal. Ezért a tanács és a SZAÜ szakemberei már bejárták a környező településekhez vezető utakat azért, hogy vajon azok autóbuszközlekedés lebonyolítására alkalmasak-e, továbbá tárgyaltak a helyi hatóságokkal is. A beadvány szerint — többek között — felkeresték Újpestet, Budafokot, Rákospalotát, Pestújhelyét, Budakeszit, Rákosszentmihályt, Budaörsöt, Soroksárt, Ürömöt, Pesthidegkutat, Csillaghegyet. Msgállapították, hogy néhány kivételtől eltekintve, az utak rendezettek, a burkolatok elbírják a várható többletterhelést. A közös beadványhoz csatolták járati tervüket, amely szerint a forgalom lebonyolításához összesen 61 forgalmi és 12 tartalék autóbuszra lenne szükség. Úgy vélték, hogy elegendő autóbusz birtokában Pestújhelyét, Rákospalotát, Újpestet, Pesthidegkutat, Budakeszit, Budaörsöt, Soroksárt akár azonnal bekapcsolhatnák a budapesti hálózatba. A 13 ezer lelket számláló Pestújhely lakóinak többsége a fővárosban kereste kenyerét A személyforgalmat a HÉV és négy iparengedéllyel rendelkező autóbusz vállalkozó bonyolította le. A fővárossal összekötő útját kifo542