A Közlekedési Múzeum Évkönyve 6. 1981-1982 (1983)

III. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeiből 653 - Félhajómodellek és áramlási hajómodellek (Molnár György) 673

cionális, a német esetében viszont a testformában megnyilvánuló hasonlóságot figyelhetünk meg. Az angol bárka mutatja a hagyományok hosszú életűségét is, mert az 1950-es években még mindig őrzi a szolgálati motorosoknak az 1910-es években kialakult, hagyományos alakját. A német naszád, részben éppen állóvízre tervezett teste miatt, nem vált be a Dunán. Az angol és német példáknak meghatározó jelentőségük volt a magyar kishajóépítés kezdeti időszakában, amint ezt — az irodalom mellett —• e modellek is tükrözik. A sorozat utolsó darabja már nem sporthajó, hanem a balatoni hajózásban használt motoros személyhajó, az 1929-ben épült „Sió". Ehhez hasonló a MAHART „Sió" nevű hajója, amely 1938-ban épült Balatonfüreden, a Balatoni Hajózási Rt. részére, a cég saját hajóépítő' üzemében, „Szent István" néven. A kisméretű motoros személyhajó a belvízi hajózában a kisebb forgalmú, rövidebb útvonalakon gazdaságosabb a hasonló nagyságú gőzhajónál, ezért különösen a Balatonon gyorsan tért hódított. A Balatoni Hajózási Rt. egy másik motoroshajójának, az 1935-ben épült „Boglárénak a nagy léptékű gyári félmodellje is Múzeumunk birtokában van. Ez a csaknem két méteres, felépítmény nélküli modell kizárólag a rajzpadlási munkák céljára készülhetett. A fölsorolt kiváló minőségű, „profi" modelleken kívül két gyöngébb, naiv félmodell is képviseli a balatoni hajózást gyűjteményünkben, amelyek a „Tünde'''' és a „Csobánc" utasszállító motorhajókat ábrázolják. Mindkét hajó 1927-ben épült, a „Tünde" az IBUSZ Yachtépítő Rt. balatonfüredi üzemében, a „Csobánc" pedig a budapesti Ganz Hajógyárban, ahonnan részenként szállították Balatonfüredre, és ott szerelték össze. A félmodellek a világ hajózási múzeumaiban méltán igen előkelő helyet foglalnak el. A Philadelphia Maritime Museum éppúgy legbecsesebb tárgyai között állítja ki Joshua Humphreys, az első amerikai állami hajótervező 1777-es sorhajó félmodelljét, mint a hamburgi Altonaer Museum az ottani Ernst Dreyer hajógyár félmodell sorozatát az 1840—1869 között épült hajóikról.

8 E kiragadott példák is mutatják, hogy a hajózási gyűjtmény fejlesztésében az eddiginél nagyobb szerepet kell, hogy kapjon a félmodellek gyűjtése, és meg kell keressük a módját ezek beillesztésének a Múzeum kiállításába. Ezzel a hajózás és hajógyártás történetének egy kevéssé ismert, de érdekes és látványos oldalát tárhatjuk a közönség elé. A hajók tervezett jellemzőit modellkísérlettel ellenőrzik. Az e célra épített modellek hagyományos anyaga a könnyen alakítható paraffin, de használnak fát és fémet is. Napjainkban a műanyagok megjelentek ezen a területen is. A kísérletekhez különleges kísérleti állomásokra van szükség. Az állomás legfontosabb berendezése a kísérleti medence, amelynek a hajótestmodellhez képest végtelennek kell lennie. Ez úgy érhető el, ha a medence „... szélessége legalább 15-szöröse a modell szélességének, mélysége pedig legalább 20-szorosa a modell merülésének".

9 A 150—900 m hosszú medencékben a modellt a medence fölött futó kocsira függesztve vontatják és közben méréseket végeznek rajta. A modell helyzetének változtatásával szimulálhatóak a valódi hajó mozgásai. A mérési eredményekből a Froude-féle hasonlósági szám alapján következtetni lehet a megépítendő hajó ellenállási tulajdonságaira. E kísérleteket nagymúltú kísérleti állomások végzik a hajógyárak megbízásából. A legismertebbek Haslar, Rotter8 Aymar, Brandt: A Pictoral Treasury of the Marine Museums of the World. Crown Publishers Inc. New York, 1967. 67. p. és 130. p. 9 Vö. Kádár Ferenc: Hajósmesterség. Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1961, 20. p. 679