A Közlekedési Múzeum Évkönyve 4. 1976-1978 (1979)

III. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeiből 589 - Az alsóvezetékes áramszedés tárgyi emlékei (Dr. Medveczki Ágnes) 597

kes rendszert alkalmaztak, ugyanazon a vonalon belül is. Ennek műszaki megoldásáról még lesz szó. Mieló'tt rátérnénk a budapesti alsóvezetékes rendszer és tárgyi emlékei részletesebb bemutatására, tekintsük át röviden a legismertebb egyéb föld alatti áramvezetési rendszereket. Elsőként említjük Edison 1882-ben Amerikában szabadalmazott alsóvezetékes rendszerét, mint az elsó' alsóvezeték-szabadalmat. Az úttest alatt a pálya közepén levó' csatornában szigetelt tartókra eró'sített két vezetékbó'l állt. Az áramszedő' egy ún. kis kontaktuskocsi volt, amelyet a csatorna hasadékán benyúló kar mozgatott; ez a személykocsival csuklósan volt összekötve (1. ábra). Az angol Holroyd Smith az 1880-as évektől kísérletezett föld alatti áramvezeték kialakításával. Rendszerének első változatát 1883-ban mutatta be, ez azonban a gyakorlatban nem vált be. A módosított rendszer felhasználásával 1884-ben Blackpoolban épült villamosvasút. Majd ezt a megoldást is tovább javította. A többszöri módosítás után a szerkezet a következő volt: a sínpár közepén helyezkedett el a vasbakokból és fából készült csatorna, amelynek belsejében a fára szerelt szigetelőkön nyugodtak az áramvezetők. Többféle áramszedőt próbáltak ki, ezek vízszintes, függőleges és ferde kerekekkel vagy kefékkel felszerelt kontaktus-készülékek voltak, amelyek a vezetéken gördültek vagy súrlódtak (2. ábra). A Bentley—Knight-íé\Q rendszer is amerikai találmány volt. A vezetékcsatorna ennél a pályanyomon kívül volt, az egyik sínszál mellett. A rendszer különlegessége, hogy a csatorna csak addig volt nyitva, amíg az áramszedő áthaladt rajta. A csatorna fedelét egy sajátosan kiképzett W szögvas alkotta, amely saját magát zárta, mihelyt az áramszedő a szögvasat elhagyta. Ezt a rendszert először 1884-ben Clevelandban, majd — többek között — Bostonban és New Yorkban próbálták ki. Hasonló rendszert alkalmaztak Philadelphiában is. A legelterjedtebb volt Amerikában Lőve rendszere. Washingtonban, New Yorkban, Chicagóban is épültek Love-rendszerrel villamos vonalak. E megoldásnál is a pálya közepén volt a fémtetejű, vályús csatorna, amelyben az áramvezeték közvetlenül az úttest alatt volt elhelyezve, így a talajvíz nem okozott problémát. Előnye volt a rendszernek, hogy a csatorna teteje úgy volt kialakítva, hogy könnyen hozzá lehetett férni az áram vezetőkhöz. Gondot jelentett viszont a kocsikhoz vezető kábelek szigetelése és az áramszedő érintkezőjének gyors kopása. Hasonló megoldású volt a Hoerde-íéle szabadalom. Ennél a föld alatti áramvezető csatorna teljes egészében vasból készült, a kereszttartók és a csatorna csövei sajtolt lemezből voltak, merevítő bordákkal. Megemlítjük még a „Griffen" néven ismert föld alatti áramvezetést. Ennél a csatornát két vagy ennél több részre osztották, a felső részben helyezték el a vezetékeket, alul levezető nyílások voltak a víz és szenny eltávolítására. Végezetül említést érdemel az 1895-ben Drezdában épített alsó vezetékes rendszer, amely az első üzembe került egypólusú alsóvezeték volt, — a gyakorlatban azonban nem vált be. A felsoroltakon kívül még jó néhány rendszert alkalmaztak a gyakorlatban is, amelyeknek közös hibájuk volt a drága építés, a sok hibalehetőség, a költséges fenntartás és javítás. Az alsóvezetékes rendszerekkel folyó kísérletezésekkel egyidejűleg folyt a felsővezeték tökéletesítése is; a gyakorlat bebizonyította, hogy ésszerűbb ezt alkalmazni. Először — Budapesthez hasonlóan — együtt alkalmazták a két áramvezetési megoldást, majd fokozatosan áttértek az egységes felsővezetékes rendszerre. 598