A Közlekedési Múzeum Évkönyve 4. 1976-1978 (1979)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 123 - Tisza István: A Vasúti Szakkönyvtár sorozata 565

Bizonyosan jelentkeztek nehézségek a kiadás egyik legfőbb feltétele, a szükséges szakírói kapacitás biztosításának területén is. Erre mutat, hogy már kezdetben a tervezettől lényegesen eltérő, ahhoz képest hiányos és meglehetősen esetleges tematikával jelentek meg a kötetek, s nem is a tervezett számban. 1951-ben 5, 1952-ben 2, 1953-ban 4, 1954-ben 3, 1955-ben 1 kötet jelent meg. Bár az is kétségtelen, hogy az akkori gyakorlati céloknak és olvasói igényeknek ezek a ténylegesen megírt témák jobban megfeleltek. A jól képzett közlekedési, műszaki szakemberek, akikből a sorozat szakírói verbuválódhattak volna, az első időkben az újjáépítés, a termelés, a közlekedési üzem szervezésének és irányításának napi feladataival voltak lekötve. S ha lett is volna szabad idejük az írásra, többnyire nem rendelkeztek még kellő szakírói gyakorlattal és tapasztalattal. A nagy nehezen mégis kialakuló szakírói gárda teljesítőképességét azonban többféle feladat is lefoglalta egyidejűleg. Az egyre szélesebb körben meginduló szervezett szakmai képzés is követelte a több és magasabb színvonalú szakmai tankönyvet, jegyzetet, segédkönyveket. Ezek megírása is reájuk hárult. A sorozat elsorvadása így — szerencsére — nem jelentette azt, hogy a magyar vasúti szakirodalom gyarapodása megállt. A sorozattól függetlenül folyamatosan jelentek meg a legkülönfélébb típusú új vasúti szakkönyvek és szakmai kiadványok. Egy-egy esztendőben több vasúti kiadvány jelent meg, mint a két világháború között összesen. A szakoktatás vonalán a Vasutas Munkásakadémia kötetei, a MÁV Tisztképző Intézet tankönyvei, a szaktechnikumok szakmai tankönyvei, a jelentős tudományos értékű egyetemi tankönyvek gyarapították jelentősen a vasúti szakirodalmat. Mindez több szempontból is ellene szólt a sorozat folytatásának. Legújabb vasúti szakkönyvünk, A Vasúti Technika Kézikönyve két vaskos kötete ismét enciklopédikus szándékkal, de méreteit és teljességét tekintve úttörő módon foglalja össze a vasúti közlekedés műszaki-gazdasági ismeretanyagát.

9 A Vasúti Szakkönyvtár hatását, eredményeit vizsgálva meg kell állapítanunk, hogy az eredetileg kitűzött célját — legalább is a teljesség és a kötetszám tekintetében — nem érhette el. Mégis jelentős eredménynek kell azonban elismernünk korai úttörő szerepét, hatását a felszabadulás utáni vasúti szakirodalom kifejlesztésére, és azt, hogy a sorozat keretében jelentős szakmai értékű könyvek egész sora jelenhetett meg. Egyes köteteinek jelentősége máig sem csökkent, noha a műszaki könyvek sorsa általában a gyors elavulás. Ezt azok a kötetek, amelyeknek szakterülete gyorsan fejlődött, nem kerülhették el. Helyettük viszont már megszülettek a korszerűbb ismeretanyagot hordozó kötetek. A könnyen avuló szakismeretek irodalmának időnkénti összefoglalása, áttekintése — úgy véljük — mégsem haszontalan, mert ez adja azokat az alapokat, amelyekről minden további fejlődés elindulhat. 9 A Vasúti Technika Kézikönyve 1—2. kötet. Főszerkesztő: Dr. Czére Béla. Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1975-1977. 908 és 1146 p. 586