A Közlekedési Múzeum Évkönyve 3. 1974-1975 (1977)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 111 - Jordán Károly—Kócziánné Szentpéteri Erzsébet: A Kölber-kocsigyár története 213

KÍ. KŐI í5i,i< I-ÜLÖK KÓOJKH ALAJOS ' 3. ábra. A Kölber dinasztia tagjai a gyár fénykorában rendelkezést. Feltehetőleg fiai hatására tért át 1869-ben a magyar nyelvű ügyintézésre. A gyár minden eddiginél nagyobb fellendülését több okra vezethetjük vissza: a fentebb ismertetett személyi és vagyoni feltételek mellett az 1867-es kiegyezést követő gazdasági-társadalmi átalakulás bizonyos hatásaira. Így például a városiasodással együtt növekvő forgalom, a vasutak kiépítésével létrejövő export lehetőségek szinte korlátlan piachoz juttatták a gyárat ezekben az évtizedekben. Az 1873. évi gazdasági válság csak némi visszaesést eredményezett a Salétrom u. 4. sz. alá költöztetett gyár termelésében. Az átlagosan 50 férfi munkással dolgozó üzem évente 300 (11 órás) munkanapon (7-15 forintos hetibérben dolgozókkal) mintegy félezer járművet gyártott. Felszerelése elsősorban kézi erővel működtethető munkaeszközökből tevődött össze: vas- és faesztergapadokból, lapfűrészből, lyukasztógépekből, abroncshúzókból, véső, hornyoló és csavarvágó gépből. 1882ben állítottak be először gőzgépet, és ekkor több új szerszámgépet is felszereltettek. Az értékes gyári berendezés mellett (értékét 300-400 ezer forintra becsülték) a család ingatlan vagyona sem volt jelentéktelen. A József körúton több telek volt a tulajdonukban, s a Kazinczy utcai ház értéke is mintegy 200 ezer forintot tett ki. Házzal rendelkeztek még a József utcában (a mai Krúdy Gyula u.) és a 221