A Közlekedési Múzeum Évkönyve 2. 1972-1973 (1974)

I. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 47 - Kopcsándi Ferenc: A géperő nélküli járműgyűjtemény 67

4. ábra. Orosz jellegű vadászkocsi (tarantász) nevezni. A régi idők szokásainak megfelelően sötétkékre festett kocsiszekrénye sima fatábla oldalazású, szögletes vonalvezetésű és a magas hajtóüléssel egybe van építve. Piros színre festett erős, kétsoros küllőzetű magas kerekeivel a terepre készült. Előrenyújtott első futóműve és az erős, egészollós hordrugói is a rossz utak ellensúlyozására szolgálnak. Ez a típus Széchenyi István és Wesselényi Miklós angliai útja, az ottani lótenyésztés és kocsizás tanulmányozása után terjedt el hazánkban. A régi ménesbirtokok mind rendelkeztek ilyen kocsikkal. Nagy súlya és a jó megfigyelést elősegítő magas építése révén igen alkalmas volt fiatal lovak kocsiba szoktatására. Ezért „járató kocsinak" is nevezték. Egyébként körvadászatokon vitték ki rajta a meghívottakat. Múzeumunknak egyik féltett darabja a bőrfelsőrészű utazó hintó. Szokatlan küllemével, mintegy százéves múltra visszatekintő korával vonja magára a figyelmet. A hintó a téli és a nyári utazásokra egyaránt alkalmas és használatos is volt. Az utazóhintó szekrényének bőrből készült felsőrésze tulajdonképpen két fél tető. A le- és felhajtható féltetők felső részeinek összekapcsolásával és az ablakok felhajtásával zord időben is védett utazási körülményeket biztosított. Nyáron viszont mindkét féltetőnek és az oldalablakoknak lehajtásával (s ez utóbbiak zsaluk alá rejtésével) kényelmes nyitott hintóvá alakítható. Mivel hosszabb utakra használták, az első futóművénél egészollós, hátul keresztrugóra támaszkodó félollós holdrugók tették elviselhetővé az utazást. A kocsiszekrény alsó részének kagylós, csónakszerű kinézése miatt a hintót ,,landauer"-nak is 72