A Közlekedési Múzeum Évkönyve 2. 1972-1973 (1974)

I. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 47 - Farkas Gáborné: Az archívum 49

17. ábra. Közúti útjelzők az 1780-as években jelentett. A közben egyre szaporodó, sok m

3-t kitevő anyagot az időközben megszerzett külső raktárakban tudtuk csak elhelyezni, természetesen csak feldolgozatlanul, ömlesztett állapotban. A raktározás módja aszerint változik, hogy az az archívumban vagy a külső raktárakban történik. Az apróbb anyag (okmány, kézirat, részvény, aprónyomtatvány stb.) egyenként borítékolva, külön PVC-tasakokban, tehát pormentesen, a nagyobbak (térképlapok, rajzok, lappéldányok esetében, plakátok) doszsziékban és mappákban, zárt polcos és fiókos szekrényekben nyernek elhelyezést. A külső raktárhelyiségekben vasállványokon tároljuk az odaszállított anyagot, amelyet tömegénél fogva részletekben, kisebb mennyiségekre bontva, esetenként hozunk be és csak a feldolgozás után helyezzük el végérvényesen. A képanyag tárolása sajátos. Mennyisége ma már meghaladja a 12 000 darabot, s nagyság szerinti öt kategóriát tesz szükségessé. A külön e célra készített dossziékba érkezési sorrendben, témára való tekintet nélkül rendezzük. Rendszerét a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Múzeum: Történelmi Arcképcsarnokától vettük át. Az archívum léte, gyűjtő és feldolgozó munkája — mint az eddigiekből is kitűnik — több célt is szolgál. Mint a bevezetésben utaltunk rá, régen a dokumentációs anyag szerepe a kiállításokon csak magyarázó, kiegészítő jellegű volt. Ez a szemlélet teljesen átalakult; ma már Múzeumunknak elsőrendű feladata meg65