A Közlekedési Múzeum Évkönyve 2. 1972-1973 (1974)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 117 - Kócziánné Szentpéteri Erzsébet: Magyar híd- és alagútbárcák 277

rodott sorok írására. John Paget

6 angol utazó 1835-ben így számolt be a Pestet Budával összekötő hajóhídon szerzett tapasztalatairól: „A... hajóhíd mindkét végét egy-egy vámbódé őrzi. Mégis, a fiáker keresztülment rajta, de úgy látszik, senkinek sem jutott eszébe feltartóztatni minket. Egy jó kabát azt, aki viseli, minden vámtól mentesíti Magyarország bármely részében. A törvény szerint minden nemes és polgár fel van mentve a vámfizetés kötelezettsége alól, s minthogy jóformán minden kabátos ember ezekből az osztályokból kerül ki, így e kabát elégséges garancia a vámmentességre". A Lánchíd építését 1842-ben kezdték meg, de már az 1840-ben kötött ún. Lánczhíd szerződésben

7 meghatározták a hídon bevezetendő hídpénz összegét. „Egy gyalog személy 1 kr., ugyan az, ha vállán vagy hátán terhet visz, 2 kr., egy lovas személy minden teher tekintete nélkül 4 kr." Külön fizettek az áthajtott állatok után, és a különféle közlekedési eszközök, járművek után a „terheletlen taligától" a „terhelt" hintókig. „Egy nagyobb, magyar- vagy erdélyországi szekér, úgy szinte egy hosszabbított paraszt kocsi, mely utóbbi, ha mesterségi szerekkel terhelve van, két marhától 20 kr., háromtól 30 kr., négytől 40 kr., öttől 50 kr., hattól 1 ft, haton felül pedig minden marhától 8 kr. Terhelt hintók, s úgynevezett stájerkocsik, melyeken a kocsison kívül négy személynél több vagyon, mint terhelt kocsik fizetnek." A hídpénz szedésének módját több rendszabályba foglalták, a legfontosabbak: — „Gyalogosoknak csupán az oldal vagy gyalogúton szabad járniok, és pedig egy partról a másikra mindig a jobbik félen, hol a vámházban a vámjegyek is váltandók számukra". — „A vámháznál nem váltatik pénz. Az átkelők ne terheltessenek a vámjegyzéki járandóságot apró pénzben készen magokkal hozni." — „Az átkelők kötelesek a váltott vámjegyeket a túlsó parton a vámjegy szedőnek átadni, vagy ha ezt nem tehetnék, a vámot mégegyszer megfizetni." A Lánchíd 1849. november 21-én nyílt meg és majdnem negyed századig az egyetlen, „állóhíd" volt Buda és Pest között. Csak 1873-ra épült fel a Margithíd, majd a millennium évében került sor a Ferenc József-híd, s végül 1903-ban az Erzsébet-híd átadására. A hídvám érvényben maradt és az új hidakon is bevezetésre került, bár már akkor javasolták eltörlését, amikor az új hidak építését még csak elhatározták. Pest és Buda egyesítésekor

8 természetszerűleg ismét felmerült az eltörlés gondolata. 1873 szeptember 4-én Budapest főváros közös közgyűlése felirattal fordult a Minisztertanácshoz a gyaloghídvám megszüntetése tárgyában, azonban eredménytelenül.

9 1885-ben forgalomszabályozó céllal új tarifát vezettek be. Egyrészt a forgalom 6 Közli: A régi Pest-Buda (összeállította: Trencsényi Walda-pfel Imre), Bp. 1937. 50. p. 7 Palugyay Imre: Pest-Buda szabad királyi városok leírása. Pest, 1852. 206. p. 8 Gárdonyi Albert: A főváros egyesítésére vonatkozó okmányok. 1913. 562—580. p. 9 Az évről évre növekvő forgalom eredményeként a híd vámból származó jövedelem is mind nagyobb lett. A Lánchíd — megnyitásától állami tulajdonba vételéig (1870) — összesen 8 662 502 forintot jövedelmezett; ebből négymilliót fizettek a kocsik, hármat a gyalogosok, a többit a katonaság, posta, társulatok stb. A Margit-híd megnyitása és a tarifarendezés között eltelt tíz évben, 1874 és 1884 között a budapesti állami hidak bevétele 441 ezer forintról 590 ezerre emelkedett. 1884-ben csak a Lánchídon átkelt gyalogosok száma több volt nyolcmilliónál, a Margit-hídon átkelteké pedig majdnem elérte a kétmilliót. A bevételek nagysága kétségkívül hozzájárult a hídvám hosszas fennmaradásához. 278