A Közlekedési Múzeum Évkönyve 2. 1972-1973 (1974)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 117 - Dr. Halász Tibor: A közforgalmú távolsági áruszállítás fejlődése Magyarországon 153

Sajátos áruforgalom alakult ki. Magyarországról szállítottak mezőgazdasági termékeket és élő állatokat — saját lábukon hajtva — Bécsbe. Ellenirányban alig érkezett áru. Az áruszállítás jelentős része a nyugatra irányuló kivitel volt. Belföldi viszonylatban fát szállítottak, főleg vízi úton. Az egyedüli közszükségleti cikk, amelyet nagyobb távolságból kellett fuvarozni, a só volt. Arra, hogy a XVIII. sz. elején milyen csekély volt a magyar ipar termelése, az iparosok számából lehet következtetni. Meg kell jegyezni, hogy az iparosok jövedelmének nagy részét szintén a mezőgazdaság adta. A városi polgároknak általában volt földjük, szőlőjük, állatokat tartottak, — így az élelmezés terén nagy részben önellátóak voltak. Az 1720. évi összeírás szerint Magyarország 39 városában összesen 4606 mesterember élt [28]. A legtöbb iparos Debrecenben volt: 602, de ezek között nem volt pl. pék. Budán 304, Pesten 141 iparos élt, ezeknek bevallott jövedelme 8518, illetve 5344 forintot tett ki, tehát egy iparosra évente csak 28, illetve 38 frt jutott. Egy köböl (96 kg) búza ára 2—4 frt volt, ami mutatja, az átlagos jövedelem csekély voltát. Hasonlóképpen nagyon elmaradott volt a kereskedelem is. 1720-ban Magyarországon (Erdély nélkül) az összeírás szerint 751 kereskedő élt. Egy kereskedő átlagos évi jövedelme 35 frt volt. Az iparosok és kereskedők kis száma és csekély jövedelme azt mutatja, hogy az áruszállítás sem volt nagy. A kereskedelemnek ekkor legnépszerűbb alakja volt a vásár. A vásárokra az őstermelők közvetlenül hajtották fel állataikat, illetve fuvarozták termékeiket. A vásárok áruforgalma kétségtelen jóval nagyobb volt, mint a hivatásos kereskedelemé, de a vásár az évnek csak néhány napjára korlátozódott. A hetivásárok forgalma általában csak egy kisebb körzeten belül bonyolódott le. A XVIII. sz. viszonylag csendesebb, békésebb volt, az ipar és a kereskedelem fejlődhetett. A különbség a nyugati államokhoz képest abban mutatkozott, hogy amíg azok gyarmattartó birodalmak voltak, hazánk sorsa inkább a gyarmatokéhoz volt hasonló. Az áruforgalom lebonyolítására két mód volt: a vízi — helyesebben — folyami szállítás és a szárazföldi út. Az utóbbinál az állatokat főleg lábon, terelve szállították, más áruk szállító eszköze a szekér volt. FOLYAMI ÁRUSZÁLLÍTÁS A GŐZHAJÓZÁS ELŐTT A folyók, mint természetes víziutak eleinte csak egy irányban voltak jól használhatók áruszállításra; lefelé, völgymenetben. A tutajokon viszonylag nagy mennyiségű árut, főleg faanyagokat lehetett olcsón szállítani. Ebből a szempontból igen kedvező volt a Tisza, a Maros, a Vág és a Garam folyó iránya. Ezeken a folyókon nagy mennyiségű fát úsztattak le. A máramarosi és erdélyi bányákból tutajokon érkezett az Alföldre a só. Kedvezőtlen volt a legfőbb víziutunknak, a Dunának, a folyásiránya. A nyugatra irányuló szállításokat a folyam áramlásával szemben, hegymenetben kellett végezni. A folyókon felfelé evezős hajókkal csak kevés árut lehetett szállítani. Jelen154